Egy csinos, fiatal tanerővel bővült a gimnázium tanári kara. A múlt pénteken már az iskola nagyközönsége előtt is bemutatkozott a Csömöte Csörtén. Ferencz Gabriella iskolánk egyik új biológia tanára, aki nem mellesleg a 9.b osztály matematika tanára is. Vele készített interjút Veréb István Bendegúz.
Mutatkozzon be pár szóval azoknak, akik esetleg nem ismerik még!
Ferencz Gabriella
matematika-biológia szakos tanár vagyok. Én eredetileg Kecskeméten születtem és
ott is éltem egészen 28 éves koromig. Később itt kaptam állást Nagykőrösön. Ide
egy ideig Kecskemétről jártam át. Idén költöztem ide a párommal és jelenleg is
itt élek. Szabadidőmben nagyon szeretek zongorázni, amit már nagyon régóta
művelek és tanulok. Valamint nagyon szeretek különböző sci-fi és fantasy
regényeket írni és olvasni. Mindemellett szeretem a természetet, ezért
kirándulni is szívesen járok. Ezért is szeretnék szakköröseimnek az őszi, illetve a tavaszi időszakokra terepgyakorlatot
szervezni, hogy Ők is megismerjék, hogy milyen szép a biológia.
Eddig itt tanított Nagykőrösön a Petőfi iskolában. Mennyivel másabb
egy középiskolai légkör, mint egy általános iskolai?
Igazából teljesen más.
A "gyerekek" már sokkal komolyabbak, könnyebben veszik az
akadályokat, míg általános iskolában azért jobban kell Őket segíteni,
"anyáskodni" felettük. Úgyhogy itt inkább az önállóság jellemző a
diákokra.
Igazából nekem
teljesen mindegy, hogy nagyokat vagy kicsiket tanítok, mert mindkét korosztálynak megvan a
maga szépsége. Nekem az volt az álmom, hogy tanár lehessek, így nekem nem volt
meghatározó, hogy most általános iskolában vagy középiskolában tanítok.
Nehezebb az érettebb generációval megértetni a tananyagot, vagy
egyáltalán szót érteni velük?
Nem mondanám, hogy
nehezebb, inkább csak más. Más módszereket kell alkalmazni egy általános iskolában, mint egy középiskolában.
Miért pont a matematika és a biológia?
Én eredetileg orvosnak
készültem még a középiskolában, de később úgy gondoltam, hogy nekem nem az a
célom, hogy embereket gyógyítsak, hanem hogy tanítsam őket. Nálunk a családban
is voltak tanárok. Az édesanyám ágán a nagymamám például biológia-földrajz
tanár volt, Ő abból doktorit is szerzett. Édesanyám biológia-technika szakos
általános iskolai tanár, valamint édesapám pedig a Neumann János Egyetem
dékánja a Kertészeti Karon. Tehát megvolt az alap.
El tudná magát képzelni az orvosi szerepkörben?
Nem. Nekem a pedagógia
volt az álmom és ezzel nekem kiteljesedett az életem.
Szrapkóné Ferencz Orsolya tanárnő (a gimnázium egyik angol nyelv szakos tanára) az unokatestvére Gabi néninek. Milyen érzés egy
családtaggal együtt dolgozni?
Igazából semleges.
Most gondoljatok bele, hogyha feltenném nektek ezt a kérdést, hogy milyen a
testvéretekkel egy iskolába járni, mit válaszolnátok? Persze ez attól is függ,
hogy milyen kapcsolatban vagytok egymással, de igazából tényleg semmilyen rossz
dolog ebben nincsen. Inkább jó érzés, hogy van egy ismerős arc a sok idegen
között, és ez nekem egy támasz most a kezdetekben.
Eltelt néhány hét az iskolából. Milyen a véleménye a gimnáziumról?
Milyenek a kollégák, a diákok?
Teljesen pozitív benyomásom
van, úgy mondanám, hogy egy "pozitív csalódás" volt számomra, hogy
ide kerültem. Az elején furcsa volt a sok pici közül ide kerülni az idősebbek
közé, de nekem csak jó véleményem van az iskoláról. A diákok nagyon kedvesek
velem, segítőkészek a kollégákkal egyetemben. Bármilyen kérdésem van, bármilyen
információt szeretnék megtudni, például, hogy hol van valamelyik terem, nagyon
készségesek velem és szívesen eligazítanak ebben a nagy épületben. :)
Úgy tudjuk lesz biológia szakkör a 7-8. osztálynak. Kiket várnak
ide első sorban?
Főleg azokat, akik
szeretik a biológiát vagy csak érdeklődnek iránta. Akik többet akarnak megtudni
a környezetükről, szeretik az állatokat, illetve jól érzik magukat a
természetben is.
Mik az elképzelései a jövővel kapcsolatban?
Én elég sokat
küzdöttem azért, hogy tanár lehessek, és szeretnék ezen a pályán maradni. Nagyon jól érzem magam itt és remélem, hogy itt is maradok a nyugdíjamig.
Mindenkit biztatunk arra, hogy elmenjen a biológia szakkörre, felejthetetlen élményeket gyűjthettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése