2021. március 25., csütörtök

1 megjegyzés:

 

Új tanár a gimnáziumban: Rókáné Szekeres Gabriella

 

Szeretettel köszöntjük nevelőtestületünk új tanárát, Rókáné Szekeres Gabriella tanárnőt, aki szeptember óta erősíti a matematika tanárok közösségét a gimiben. Gimnáziumunk média csapata interjút készített Gabi nénivel, hogy ti is jobban megismerhessétek őt!                                                 


                                                               

Hol tanult és hol dolgozott korábban a tanárnő?

Négy éves voltam, amikor szüleimmel Nagykőrösre költöztünk, mivel mindketten tanárként ebben a városban kaptak állást. Iskoláimat az Arany János Általános Iskolában, majd itt az Arany János Gimnáziumban végeztem. Nagyon szerettem a diákéveket, mivel összetartó, jó közösség alakult ki, hisz volt olyan osztálytársam, akivel 12 évig koptattuk együtt az iskolapadot. Azóta is találkozunk öt évenként, bár a 2020-ban esedékes 35. éves érettségi találkozót a vírushelyzet miatt még nem tudtuk megtartani. Szegedi tanulmányaim után hosszú évekig a Toldiban tanítottam, ahol sok diákot vittem el a sikeres érettségi vizsgáig. Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy más közegben is kipróbáljam magam, így szívesen vállaltam, hogy visszatérjek, már pedagógusként a Gimnáziumba és itt tanítsam a matematikát.

Mikor szerette meg a tanárnő a matematikát? Gondolkodott más tantárgyon is, amit szívesen tanítana?

A tanulmányaim során mindig jó viszonyban voltam a matekkal és a többi reál tárggyal, talán azért, mert ezek mentek könnyebben. Ezen kívül szerettem a testnevelést (a gimnázium torna csapatában is benne voltam), szerettem az éneket, az irodalmat. Meggyőződésem szerint azonban talán nem az a fontos, hogy mit tanítok, annál fontosabb, hogy hogyan. Igazából a pedagógus hivatást azért választottam, mert a fiatalok között érzem jól magam, a középiskolás korosztály áll hozzám legközelebb. Nyilván meg kellene hallgatni a másik oldalt is, de úgy érzem, hogy az évek során sok-sok fiatalnak tudtam már segíteni, ha szükségük volt, hogy melléjük álljak bármilyen problémát is közösen könnyebben meg tudtunk oldani. Fontos számomra, hogy a diákok elfogadjanak és megértsék, hogy csak közös munkával és akarattal tudunk megfelelő eredményeket elérni.

Önnek könnyű elmagyarázni egy adott témakört, úgy, hogy a diákok is megértsék?

Ezt igazából a diákoktól kellene megkérdezni. Sok pozitív visszajelzést kapok, ami nagyon jól esik. Fontosnak tartom, hogy legyen türelmem és  időm a magyarázatra, hisz tudom, ami számomra már természetes, azt a gyerekek még most hallják először. Figyelem a tanulók visszajelzéseit és ha valami nem érthető, akkor több oldalról is elmagyarázom. Szeretem, ha a diákok kérdeznek, az együtt gondolkodás mindig célravezető. Próbálom a matematika óra légkörét oldani, ne legyen túl száraz, túl unalmas a magyarázat. A matematika  a tudományok királynője, nélküle és szabályai nélkül nem igazodnánk el a fizika, a kémia, az építészet világában, de térképeink sem lennének, sőt, az időbeosztással sem boldogulnánk. A mindennapi életünkben is használjuk, ha nem is mindennap a koszinusztételt, de a logikus gondolkodás fontos számunkra. Tehát a matek nem csak egy tantárgy, hanem az életünk része, fontos, hogy ezt a diákok is megértsék, hisz később  sok-sok döntésében szerepet játszik majd, hogy mennyire tájékozottak a logika, a valószínűség, vagy a statisztika világában.

Mivel tölti szívesen a szabadidejét? Van esetleg a tanárnőnek hobbija?

Szabadidőm sajnos nagyon kevés van. Ha tehetem, sokszor kirándulok a természetben. A kerékpározás és a túrázás kikapcsol és feltölt. Fontos számomra a szép tájak, nevezetességek megismerése, megcsodálása  Magyarországon, vagy külföldön. Családommal sokszor indulunk útnak, melyet hosszú szervezés és tervezés előz meg. Ezek az élmények egész életre szólnak.

Természetesen szeretek otthon lenni, kertészkedek, főzök, sokat olvasok, vagy zenét hallgatok. Ezen kívül nagyon fontosak számomra a baráti beszélgetések, amelyek sajnos mostanában csak nagyon szűkös határok között oldhatók meg, azonban bizakodó vagyok és remélem a belátható időn belül visszatérhetünk a normális élethez.

 

 

Szegecs Attila