2022. szeptember 29., csütörtök

Nincsenek megjegyzések:

 

Új tanév: új diákok, új tanárok a gimiben!

 

Mint az már hagyomány, az AJRG Media Team idén is elindítja az Új tanár a gimiben sorozatát, melyben iskolánk új tanárait mutatjuk be minden érdeklődő olvasónknak. Idén szeptemberben az Arany Gimiben kezte el tanári tevékenységét Czira Beáta, biológia-kémia szakos tanárnő. Bea néni elfogadta csapatunk felkérését, és válaszolt néhány kérdésünkre!

Mi ösztönözte a tanári pályára?

Viszonylag későn körvonalazódott bennem, hogy a tanári pálya felé orientálódok. Két fiatalabb testvérem van, tehát a segítő, útmutató gondolkodásmód soha nem állt távol tőlem. A gyakorlati időm alatt vált bennem teljesen biztossá, hogy jól döntöttem és ez az én utam. Jó volt látni tanítványaim fejlődését, és hogy megtalálom a diákokkal, kollégákkal a közös együttműködés lehetőségét, módját.

Miért esett a választása a biológia-kémia szakpárra?

Már általános iskolában is nagyon szerettem a biológiát. A növény-, állatvilág és az emberi szervezet megismerése mindig közelebb állt hozzám, mint például a humán tantárgyak. A biológia mellett a gimnáziumi éveim alatt kedveltem meg a kémiát. Szerencsémre a két tárgy kéz a kézben jár.

Hogyan viszonyulnak a diákok a bioszhoz, kémiához, hogyan lehet ösztönözni őket?

Talán ez a szakma egyik legnagyobb kihívása, az ösztönzés és motiválás. Sem a biológia, sem a kémia nem kötelező érettségi tantárgy, így a természettudományos tárgyakat tanító kollégákkal együtt kicsit nehezebb a dolgunk. Szerencsére az egyetemen sok hasznos fortélyt tanultunk, az én kreativitásom is sokat fejlődött. Igyekszem tehát minél több gyakorlati feladatot, kísérletet, videót, animációt felhasználni és beépíteni az óráimba. Nagyon örülök, hogy itt a gimiben a legtöbb tárgyi feltétel adott ahhoz, hogy minél színesebb, izgalmasabb és változatosabb kémia és biológia órákon vehessenek részt a diákok.

Hol tanult?

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának osztatlan biológia- kémia tanári szakjára vettek fel az érettségi után és ott is szereztem diplomát.

Hogyan teltek az egyetemi évek?

Szokták mondani, hogy az ember életében az egyetemi évek a legszebbek. Én ezt csak alátámasztani tudom. Az első perctől kezdve beleszerettem Szeged városába, a hangulatba, a légkörbe. Nagyon élveztem az egyetemi élet adta szabadságot. Visszagondolva már megszépült minden nehezebb zh-hét, nehezebb félév. A mai napig nem tudtam véglegesen elszakadni Szegedtől, gyakran visszajárok.

Ha választhatna még egy tantárgyat, mi lenne az?

Ha választanom kellene a testnevelést választanám. Több szempontból is közel áll a biológiához, emellett én magam is szeretek mozogni, sportolni.

Jellemezze magát néhány szóban az alábbi témakörök mentén!

v  Jó tulajdonságok

Úgy gondolom, hogy a jó tulajdonságaim a segítőkészség, nyugodt, kiegyensúlyozott pozitív gondolkodásmód.

v  Kedvenc étel

Tészta, tészta minden mennyiségben és változatban.

v  Szabadidős tevékenység

Aktív mozgás akár szabadtéren akár teremben.

 

Köszönjük szépen az interjút!

Készítette: Majzik Gréta és Rácz Kata

 

 

2022. szeptember 1., csütörtök

Nincsenek megjegyzések:

 

Kécskei Pallérozó - 2022

- Élménybeszámoló - 


    Fergeteges 2 napot tölthettek a Kécskei Pallérozó alkalmával 2022. augusztus 29-30-án Tiszakécskén az Arany Gimi Csömötéi. Az idén sikerült ismét két naposra megszervezni a gólyatábort, melyet a pandémia az utóbbi két évben nem tett lehetővé.

    Az eltöltött programokkal megismerhették egymást és összetartó csapattá kovácsolódott a négy új osztály! Ez mind köszönhető volt: Monyi bácsinak és segítőjének Rab Martinnak, két DÖK és Média Team segítő tanárnőnek, Emese néninek és Reni néninek, a diákönkormányzat tanulóinak: Kaszap Luca (DÖK-elnöknek) Ugi-Rácz Emesének, Botocska Zsófiának, Szigetvári Leilának, Erdődi Kincsőnek, Malicskó Lillának, Fegyverneki Lucának, Józan Viktóriának, Nagy Jázminnak és Czira Tamásnak, valamint a Média Team tagjainak, Szőke Ninának, Bánóczki Tamásnak és Kozma Sándornak. 

    Viki néni kis hetedikesei, a leglelkesebb osztály címet kapták, mivel DÖK-öseink mindig meglepődtek, milyen gyorsan és kíváncsisággal eltelve készültek a programokra. Szilvi néni 9.b-sei, rögtön a megismerkedésnél nagyon buzgón próbálták megjegyezni egymás nevét, és a gombolyagos feladatot is nagyon élvezték. A 9.c-sek, Klári néni csibéi, a legkreatívabb osztály jelzőt kapták a DÖK-ösöktől, mert az esti programokban és feladatokban ők teljesítettek a legjobban. Dávid bácsi 9.e-sei igazi vízi csömötékké alakultak a vizes versenyek közben, mind mesterséges, mind természetes vizeink sellőivé váltak és megnyerték a megmérettetéseket. 

    Az első napi programokat a táborokban, majd a strandon tartottuk. Az osztályok saját készítésű zászlain igazi mesterművek voltak láthatók, az emlékdobozokban pedig érdekes tárgyak lettek összegyűjtve. Sokan izgatottak voltak a gólyatánc miatt, amit a DÖK-ös lányok tanítottak be a gyerekeknek. A strandos méta és foci meccsek közben a DÖK szerette megviccelni a gólyákat, így a játszmák között a kotkodáló hívó zene sokszor elhangzott, s ekkor a csömötéknek mindig el kellett járniuk a tábori táncot.



    A gyerekek igazán elfáradtak a strandon, de a titokzatos esti programok még csak ezután kezdődtek! A Diákönkormányzat tanulói próbáltak minél mókásabb és viccesebb feladatokat kitalálni, ami sikerült is! Az este folyamán be kellett mutatni az osztályok zászlaját, el kellett szavalni a buzdító indulót, de még az osztályfőnököket is táncra kellett perdíteni. Biztos forrásból tudom, hogy még kedves igazgatónőnket, Timi nénit is megtáncoltatta egy bátor új tanuló. Viszont a szórakozásunkat megzavarta egy igen megrázó hír, Baltás Balázs megjelenése, aki titokzatos hangüzenettel bombázta Timi nénit, amelyben ismertette, hogy elrabolta a gitáros éneklés közben az ofikat és túszul ejtette őket. A gyerekek viszont nem pánikoltak. Az ő feladatuk volt, hogy megkeressék a rejtekhelyéhez vezető utat, amelyet elrejtett QR-kódok mutattak. Az osztályok villámsebességgel indultak el a sötét éjszakában az ofőjük megmentésére, és szerencsére mindenki hamar kiszabadította őket! 

    A második napon a DÖK-ösök keltették hangos hívó zenével a gyerekeket, majd Balázs bácsi és Viki néni tartott nekik egy átmozgató reggeli tornát. Ezt követően a korán reggel is fitt diákok elfogyaszthatták a jól megérdemelt reggelijüket. Ezután egy rövid áhítattal el is kezdtük a 2. nap programjait, melyek a Tisza partján zajlottak. 4 állomást találtunk ki a gyerekeknek, ők persze a legjobban a sárkányhajózást várták, de volt még önvédelmi gyakorlat, hittanos állomás és médiás feladat is. A Csömöték nagyon élvezték Zsolti bácsi és Tibi bácsi társaságát az önvédelmi foglalkozás keretében. Lóri bácsi és felesége már nagyon régóta gimnáziumunk segítői, megtanították a gyerekeket sárkányhajózni és ezzel egy hatalmas élményt szereztek nekik. Gimis Tanáraink is ellátogattak hozzánk a 2. napon. Vallástanáraink, Andi néni, Lídia néni és Anett néni háromféle feladatot talált ki az újoncoknak. A médiás részben pedig a gyerekek filmbeli jeleneteket másoltak le, pl. a Marvel-filmekből és az Oroszlánkirályból, és ezek képekben meg is lettek örökítve. Ezután nagyokat táncoltunk velük, mi, DÖK-ösök, a tiszakécskei parton. A gyerekek elfáradva ugyan, de élményekkel telve hagyták el a tábori szobákat és indultak haza.


            Az együtt töltött napokért és élményekért köszönet illeti a Diákönkormányzat és a Média Team tanulóit, és minden segítő tanárunkat, akik munkájukkal emlékezetessé tették új diákjaink pallérozó táborát.

 Józan Viktória és Ugi-Rácz Emese

Fotók: Bánóczki Tamás