A tanév elején már bemutattuk az egyik bejövő osztály osztályfőnökét, Szalánczi Péter tanár urat. Sorozatunk második részében most a 9.b osztályfőnökét, Kálmánné Faragó Adél tanárnőt ismerhetitek meg kicsit közelebbről. Megtudhatjátok, hogy a magyar nyelv és irodalom vagy az angol nyelv tanítása áll-e közelebb hozzá, és hogy mit szeret szabadidejében csinálni. Szöllősi Kitti interjúja.
Mit tart magában fontosnak?
Fontos
a családom. Fontos, hogy a gyerekeket elvezessem valahogy a kultúrához és a
nyelvszeretethez, és hogy kitágítsam nekik a világot, hogy egy kicsit nagyobb
bátorsággal és érdeklődéssel forduljanak annak dolgai felé.
Mi késztette a tanári pályára? Mindig is tanár szeretett
volna lenni?
Vagy
fodrász. Ezt a kettőt játszottam gyerekkoromban: tanárosat, fodrászosat. Tehát,
ha nem tanár lennék, akkor fodrász lennék.
Kecskeméten született és tanult, majd a fővárosba ment.
Végül, hogy került Nagykőrösre?
Úgy,
hogy az egyetemünknek ez volt a gyakorló gimnáziuma és mivel közel volt az
otthonomhoz, ezért ezt a helyet választottam, hogy kényelmesebben, otthonról
tudjam a gyakorlatot megoldani. A magyar és az angol gyakorlatot is itt
végeztem, majd felkértek
a második gyakorló évem után, amit elfogadtam.
Mindig is az angol és a
magyar tárgyak voltak a kedvencei? Más nyelven nem szeretett volna megtanulni?
Ezek
voltak a kedvenceim, ha tehetném, akkor lehet, hogy egy kicsit jobban odatenném
magam a német órákon. Németül nem lenne rossz, csak a móka kedvéért.
Van olyan dolog, amivel érdekesebbé teszi az órákat?
A
modern technika kínálta lehetőségekkel, tehát amit az internet nyújt és azok az
eszközök, amik számotokra is elérhetőek, azoknak a bevonása, hogy lássátok,
hogy van lehetőségetek ezeken keresztül is tanulni. Akár egy mobiltelefonos
alkalmazás, amit nyelvgyakorlatra lehet használni. Ez főleg az angol tanítást
segíti. A magyarban inkább élmények, saját tapasztalataim, amik egy kicsit
érdekesebbé teszik, de angolból rengeteg lehetőség van. Videók, hanganyagok,
zenék, podcastek.
Tanárnő szerint milyen egy jó tanár?
Igazságos,
következetes, empatikus, tiszteli a gyereket, partnernek tartja, lelkesít,
megerősít. Nem mondom, hogy a szakmaiság nem számít, de legalább annyira
fontosnak kell lenni az emberi értékeknek, mint a szakmaiságnak és az, hogy a
gyerekek felé mit sugároz, a gyerekekben mit indít el, mit erősít meg. És
mindenek felett szeresse a gyerekeket.
Az előző tanévben kezdett el ismét tanítani, és most osztályt is
kapott. Mennyivel változtatta meg a mindennapjait? Több vagy kevesebb
szabadideje lett?
Ami
változott, hogy most már nemcsak a saját 2 gyermekemre gondolok, hanem kaptam
23 fiatalt, akiknek az iskolai előmenetele, magaviselete, lelki egyensúlya
ugyancsak része lett a gondolataimnak és napi rutinomnak. Valamelyest kevesebb
a szabadidőm, de ez inkább időszakosan jelentkezik, nem napi szinten.
A középiskolai osztályfőnökére példaképként tekint?
Vicces,
mert a gimnáziumi osztályfőnököm, inkább anyatárs, aki a fiam barátjának az
anyukája és kevésbé tanár példakép. Ő sokkal fiatalabban és tapasztalatlanabbul
lett osztályfőnök, mint én most.
Mennyire jó egy barátibb, lazább kapcsolat az osztállyal?
Ön mennyire szeretné közvetlenné tenni ezt?
Mindig
az arany középút a célravezető. Igenis lépést kell tartani a fiatalokat érintő
témákkal, hogy jobban megérthessük őket, közelebb kerülhessünk hozzájuk, értsük
a nyelvüket, miközben nekik is meg kell tanulni a felnőtt élet szabályait. Nem
jó, ha bármelyikkel túlzásba esünk, ha elidegenítjük őket vagy elveszítjük a
tekintélyünket. Nehéz dolog egyszerre tartani és engedni a gyeplőt.
Mennyire sikerült megismernie az osztályát? Mennyire
kovácsolódtak össze, így fél év elteltével?
Az
alapok már kezdenek kirajzolódni, de ahhoz, hogy igazán megismerjük egymást,
idő kell és bizalom. Remélem négy év alatt mindkettőből lesz elég és sikerül
teljes képet alkotnom a gyerekekről. Remélem ez idő alatt sikerül erős
közösségé is kovácsolódni, de ahhoz még sok közös élmény és kihívás szükséges
és persze megértés és elfogadás. egymás irányába.
Magyart vagy az angolt szereti jobban tanítani? A diákok
melyikre fogékonyabbak a tapasztalatai szerint?
Az
angolra fogékonyabbak. Az angolban nagyobb tapasztalatom van, a magyart azt
mindig újra és újra kell tanulnom, ez ebből a szempontból nehezebb, de élvezem
azt is. Az angol meg valahogy mindenkinek egy idő után bejön és azzal már nincsen
akkora gond.
Tanított általános iskolában is. Mennyivel másabb volt ott
tanítani, mint itt a gimiben? El tudja képzelni, hogy esetleg újra kisebbeket
tanítson?
Nem,
már nem tudnék általános iskolában tanítani. Más volt, más jellegű módszerekkel
tanítottunk. Ez egy nagyon hatékony, alternatív nyelvoktató program volt,
ami egy audiovizuális eszközökön
alapuló, mozgásközpontú nyelvoktató módszer volt. Ez egy különleges nyelvi
kísérlet volt általános iskolában, aminek akkor ott, az egyetemista éveimben
meg volt a helye, de most már nem hiszem, hogy újra tudnék ugrálni, énekelni,
szaladgálni és játékos körjátékokkal kicsiket tanítani.
Ha nem a tanár vagy az anya szerepét tölti be, akkor mit
szeret szabadidejében csinálni? Van valami hobbija?
Szeretek
főzni, érdekel a lakberendezés, a kreatív tevékenységek és szeretek sorozatokat
nézni, amiket miden műfajban nézek, kivéve a horrort, azt nem bírom. Minden
korszaknak volt kedvenc sorozata. Mostanában
Munkaügyeket nézünk a magyar sorozatok közül, amik egyre jobbak, és aminek az
új évadával el vagyunk maradva és a Homeland új évadát fejeztük be. Emellett
szeretem az angol sorozatokat, mint a Sherlock vagy a Luther, amik nagyon
minőségi és különleges sorozatok egyedi humorral és borús hangulattal.
Milyen könyveket szeret olvasni? Melyik a kedvenc műfaja?
Vagy a verseket jobban szereti? Esetleg kipróbálta már az írást?
Szeretem
a kortárs világirodalmat. Ami a költészetet illeti, az a klasszikus, magyar
líra. Kedvenc költőm? Szeretem Tóth Árpádot, az ő könnyedségét és Gabriel
Márquez regényeit. Az írást nem próbáltam. Egy időben írtam leveleket, amik
tulajdonképpen úti beszámolók voltak.
Mi az, amit meg szeretne valósítani a jövőben? Vannak
tervei?
Egy
kicsit jobban, hatékonyabban összefésülni a hétköznapi, családi teendőket a
munkahelyi teendőkkel. Jó lenne néhány kirándulást megvalósítani az osztállyal
és összetartó csapattá kovácsolni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése