2018. május 27., vasárnap

Küzdelem a mentális zavarokkal élők megbélyegzése ellen

Május 24-én az ELTE és a BME pszichológia szakos hallgatói, Pál Kató, Papp Lili és Köcsky Nóra tartott érzékenyítő előadást a Mind the Mind kampány keretében. A kampány célja, hogy információkat szolgáltassanak a mentális zavarokhoz kötődő tünetekről és viselkedésekről. A tévhitek eloszlatása mellett elősegítik a megértést és az elfogadást. A kampány programját egy szakértői csapat dolgozta ki. Magyarországon az általános- és a középiskolás korosztály számára létrehozott program van használatban, amely 90 perces interaktív foglalkozásokat tartalmaz. 
A gimnázium dísztermében a 9.a, a 10.a és a 11.a osztályok tanulói részére tartott három workshopon olyan zavarokról esett szó, mint a depresszió, a skizofrénia, evészavarok, szorongásos zavarok. A rövid oktatói rész során elhangzottak a legfontosabb információk a mentális zavarok kapcsán, általánosan és specifikusan egy-egy zavarra vonatkoztatva is. Ám a program nem csak egyoldalú tájékoztatás volt, hiszen azt interaktív beszélgetések és élményalapú szerepjátékok, szituációs gyakorlatok is színesítették. A workshop során azt a szemléletet is átadták az előadók a hallgatóságnak, hogy a segítségkérés nem szégyellni való, hanem egy nehéz és bátor tett, amire büszkének lehet lenni.
Ősszel remélhetőleg újabb osztályok vehetnek részt az önkéntesek workshopjain. A „Mind the Mind”-ról bővebben a kampány facebook oldalán tájékozódhattok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése