Május 7-én, hétfőn elkezdődött az idei érettségi. Iskolánkban 103 végzős tanuló vesz részt a megmérettetéseken. Úgy gondoltuk, most jött el a pillanat annak a néhány interjúnak a publikálására, melyet az elmúlt hetekben készítettünk a mostanra már elballagott diákokkal. Mesélnek a gimis életükről, álmaikról, az érettségivel kapcsolatos félelmeikről, és az azt követő időszakról is. Mi csak azt kívánjuk Nekik és valamennyi ballagónak, hogy váljanak valóra az álmaik és Isten gazdag áldása kísérje útjukat!
Kiss Rita (12.a)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
Cserei Anna Bella (12.a)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
Őszintén, nem számolom, hogy mennyi időm van még az
érettségiig, mert csak nagyobb nyomás nehezedne rám. De most ezzel szembesülve
kicsit félek és izgulok, bár szerintem ez normális.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
Ez egy nehéz kérdés, mert szinte mindegyiktől
ugyanannyira félek. De talán a töritől és a matektól.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Abszolút az írásbelitől, bár lehet, hogy végül az fog
jobban sikerülni.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Óvónő szeretnek lenni és Pesten szeretnék továbbtanulni.
Vállalsz nyáron munkát?
Igen szeretnék, de sajnos még nem tudom biztosra, hiszen
most még minden erőmmel az érettségire koncentrálok és igazábol a nyaramat majd
júliustól kezdem el megszervezni.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Nagyon nagyon fog hiányozni. Kifejezetten szerettem a
gimis éveimet és szerintem az osztályunk is a kampány óta vált egy igazi
osztályközösséggé. Hiányozni fognak a reggeli kómás arcok, a tanáraink, a
megszokott jókedélyű légkör és úgy minden, ami a gimis évekhez hozzá tartozott.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után csinálsz?
Őszintén, ezen meg nem gondolkodtam, hogy mi lesz az első
dolgom érettségi után. De szerintem jó sokat fogok aludni és utána mindenféleképpen
ünnepelni fogunk a barátokkal.
Kiss Rita (12.a)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
Hogy őszinte legyen, elég furán. Egyrészt izgalommal tölt
el, hiszen mindig mondták, hogy lesz és erre készültünk 6 évig. Már kíváncsi
vagyok, hogy fog menni. Másrészt picit izgulok is, mert mindig vannak kétségeim,
hogy tudok-e mindent.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt 6 évben?
Az elmúlt években minden tanárunk igyekezett, hogy megadja a
segítséget, ki jobban, ki kevésbé. Mégis visszagondolva sok problémámmal
fordulhattam feléjük, és úgy gondolom próbálták segíteni, és nem csak a
tanulásban.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
A matektól. Nekem nagyon sok az, amit tudni és érteni kell,
és nem tagadom, vannak hiányosságaim. Persze igyekszem magamhoz képest is a
legjobban teljesíteni majd, addig meg gyakorlok még.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
A szóbeli nekem könnyebb, jobban ki tudom magam fejezni, és
nem is vagyok izgulós típus. Az írásbeli kicsit jobban aggaszt, főleg az
esszék.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Engem már kb másfél éve a katonai pálya vonz, és nagyon
szeretnék felvételt nyerni az egyetemre, hogy ebben az irányban tudjak tovább
haladni. Sokan furán néznek rám emiatt, de én úgy érzem megtaláltam azt, ami
érdekel.
Vállalsz nyáron munkát?
Valamilyet biztos. Sok tervem van a nyárra, amihez pénz sem
árt, valamint tapasztalatot is szeretnék szerezni. Persze főleg a pihenésre
fogok koncentrálni, de a munka sem kizárt.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Habár végig azt hajtogattam, hogy biztos nem fog, egyre
jobban érzem azt, hogy de. Hiányozni fog, hogy bejövök és egy egészen nyugis
légkörben vagyok, ahol vicces dolgok történnek. Nagy változás lesz az egyetem,
de sokat fogok még a gimire gondolni.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd
foglalkozni felnőttként?
Igen, van. Nagyon érdekesnek találom a repülőgépeket és a
műszaki dolgokat, pont ezért szeretnék később repülőgépszerelő lenni. A másik
álommunkámban kevésbé hiszek, de azért igyekszem.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után
csinálsz?
Az első dolgom lesz mindenkinek elmondani, hogy végre vége a
vizsgáknak. Utána pedig végre kipihenem magam. Nem túl izgalmas, de jelenleg
erre tudok csak gondolni.
Onhausz Réka (12.a)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
Sok minden fog még ezekben a napokban
történni vélünk (babanap, búcsúműsor, ballagás) mégis csekély idő ez arra,
amit együtt tölthetünk. Mindezek ellenére várom a megmérettetést.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt 6 évben?
Sokan megtették azt, ami tőlük telt, de mindezekkel együtt
vannak kétségeim.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
A történelemtől.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Az írásbelitől, mert a szóbelin tudom magam javítani, ha
netán rosszat mondanék.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Szegeden szeretnék továbbtanulni óvónői szakon. Eredetileg tanári pályára szerettem volna menni, de anyu lebeszélt. Szeptemberben döntöttem az óvónői mellett. Az álmom pedig az, hogy egyszer majd nyissunk egy kisebb kávézót.
Vállalsz nyáron munkát?
Nem, mivel a nyár nagy részét nem itthon szoktuk tölteni a
családdal, hanem a Balatonon, a nyaralónkban.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Biztosan, de mindezek ellenére igazgatottan várom az új
életmódot. Tudom, hogy akik igazán fontosak, azokkal úgyis tartani fogjuk a
kapcsolatot. Anyu pedig itt tanít, szóval nagy valószínűséggel még hallani
fogok a gimis életről.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után csinálsz?
Nyugodt szívvel fogom nézni nap mint nap a sorozatokat,
amelyeket érettségi előtt kezdtem el nézni.
Czinege Petra (12.b)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
A pánik, amit az érettségi közeledte és az izgalom, amit az egyetem okoz, olyan zsibbadtá tett, hogy csak a ma gondolatát tudom felfogni.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt 4 évben?
Igen, tudom, mind keményen küzdöttek azért, hogy megtanítsanak járni az életben. Már csak rajtam múlik, kihasználom-e a tudást, amit kaptam tölük.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
A matematika - humán beállítottságom miatt - nem a legerősebb oldalam, így azon kell dolgoznom a legtöbbet. Szerencsére remek tanárom van, remélem, a segítségével sikerül sok pontot szerezni.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Egyiket sem várom, de talán az írásbeli kellemetlenebb, mert ott van a matek. Ráadásul sokkal közelebb is van.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
A jövőben a történelemmel szeretnék foglalkozni. Ez a kedvenc tantárgyam és ehhez értek a leginkább. Alig várom, hogy többet tanulhassam.
Vállalsz nyáron munkát?
Mindenképpen jól jönne, hogyha nem kapok ösztöndíjat és támogatnom kell a szüleimet, egy jó kis nyári munka. Így az én lelkiismeretemet is tisztábbnak érezhetem.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Igen, nagyon. Ez volt az álomiskolám, és nem bántam meg a döntésem. Ez a négy év volt az utolsó szakasz az élet felelősségei nélkül, és élveztem minden percét. Ezt csak az óvoda körözheti le.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd foglalkozni felnőttként?
Konkrétan nincs, de a történelem kutatása és/vagy tanítása az irányelvem. A második nem olyan biztos, mert tudom, mivel jár a pedagógus pálya.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után csinálsz?
A családommal akarom tölteni azt a kevés időt, ami megmaradt ebből a korszakból, hogy új élményekkel vágjak bele egy újba.

Fokti Ádám (12.b)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
Lassan kezdem érezni a növekvő nyomást, hogy tanulnom kéne, de még nem szántam nagyon el magam.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt 4 évben?
Elég sok segítséget kaptam a tanároktól, szinte mindenben tudtak segíteni, viszont az oktatási rendszer túl sokat vár el mind a tanároktól mind a diákoktól.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
A töritől. Nem szeretek magolni és sajnos a történelem csak ezen alapul.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Igazából egyiktől sem, de ha választanom kell akkor a szóbelitől, ugyanis ott nincs lehetőség javítani.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Informatikai irányba terveztem továbbtanulni, rendszergazdai főállás a cél.
Vállalsz nyáron munkát?
Eddig minden évben vállaltam munkát, ez idén is így lesz. Főiskola előtt ugyan pihenni is szeretnék, de 1-2 hónap munkát terveztem.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Igen. Az iskola közelsége biztosan, mivel 3 perc volt otthonról kerékpárral, így a kényelem adott volt. Az iskola, főleg az osztálytársaim is hiányozni fognak, sok új barátra leltem itt. A tanárok is rendkívül barátiak és segítőkészek voltak. Maga az iskolai légkör kicsit zsúfolt, de aki megszokja, az egy idő után nem érzi kellemetlennek a tömeget.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd foglalkozni felnőttként?
Pontosan elterveztem a munkaügyeimet is. Gimnázium után FOSZKos rendszergazdai képzésre jelentkezem, majd ezt akarom minél magasabb szintig továbbtanulni. Mellékállásnak kerékpárszerelő és hétvégente személyi edző is szeretnék lenni, de ezt majd csak egy biztos főállás után.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után csinálsz?
Családdal és haverokkal megünnepeljük valamilyen módon, de ezt még nem terveztük meg.

Novák László (12.b)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
Őszintén szólva, így az írásbeli érettségi vizsgákhoz közeledve, ahogy telnek a napok, hetek, egyre felszültebb leszek, ami nem csoda, hisz kortársaim közül szinte mindenki egyre többet izgul azon, hogy minél jobban sikerüljenek az érettségi vizsgák.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt 4 évben?
Teljes mértékben. A gimiben minden tanárunk kellő odaadással nyújtott segítséget nekünk ahhoz, hogy olyan tudáshoz jussunk, amelyet nem csak az érettségi vizsgákon, de az életben is tudunk hasznosítani.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
A matematikától, mert nem vagyok reálos képességű, a humán tantárgyak jobban érdekelnek, mint például a történelem.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Az írásbeli vizsgáktól, mert azokra nehezebb készülni, viszont a szóbeli vizsga témakörei
meg vannak adva, és azokra amúgy is könnyebben fel lehet készülni.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Élelmiszermérnöknek szeretnék továbbtanulni, mert érdekel a különböző élelmiszerek előállítása, és szabadidőmben is gyakran segítek főzni-sütni az anyukámnak.
Vállalsz nyáron munkát?
Tavalyelőtt vállaltam diákmunkát, viszont az idei nyáron nem, mert szeretnék inkább minél több időt a családommal lenni.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Természetesen, mivel ez alatt a négy év alatt remekül összekovácsolódott az osztályunk, és életre szóló barátságok jöttek létre.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd foglalkozni felnőttként?
Szeretnék valahol továbbtanulni, majd később egy saját vállalkozást nyitni, ami lisztérzékenyes és bio termékekkel foglalkozik.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után csinálsz?
Még nem tudom, először legyek túl mindenen, aztán majd eldől.

Egri Dávid (12.c)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
Mondhatni változatlanul. Nem vagyok az a dolgokra rástresszelős egyén, viszont tudom magamról, hogy még időben össze tudom és fogom is szedni magam annak érdekében, hogy jó érettségiket írjak. Nem elbizakodás, csak „teher alatt nő a pálma” alapon szoktam tanulni.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt 5 évben?
Ugye ötödik éve már hogy az Arany gimibe járok, és a 0. nyelvi év bár kissé könnyed volt (megvoltak az előnyei, hátrányai) szerintem nyelvileg nagyon hasznos volt. Én láttam értelmét a különböző angol óráknak, és sajnálattal láttam, hogy ez csak egy évig volt így. Minden más tantárgy következő évtől rendes ütemben került be, és néhány diák kivételével, szerintem teljesen fel tudtunk zárkózni a kortársainkhoz. Bár másik középiskolákkal nincsen tapasztalatom, úgy vélem nagyon segítőkész minden egyes tanárunk, és sokszor inkább mint szüleink viszonyultak hozzánk, és a tanulásunkhoz. A lelkiismeretünkre akartak hatni, hogy jobban teljesítsünk.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
Mint humán beállítottságú tanuló, a matek egyenesen rémálom a számomra sok esetben. Egyszerűen vannak részei, ami nyögve-nyelősen megy, és kevésbé teljesítek belőle jól. Szerencsémre Suba Csaba tanár úr tart nekünk plusz órákat belőle, ahol matek érettségi feladatokat nézünk át, emellett külön tanárhoz is járok, hogy minél jobb legyen az év végi bizonyítványom, és az érettségim is.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Nem vagyok a legösszeszedettebb diák, ez tény, így a szóbeli valahol jobban a nehézségemnek érződik, mivel szerencsétlen dolog ha leblokkol valaki, viszont ez sokszor elkerülhetetlen. Főleg az évszámokkal állok hadilábon, amit nem árt majd a fejembe vésni jobban, hogy ne kelljen a papírra tekingetni majd annyit, viszont fogalmakkal, magyarázással elég jól állok szerintem. Majd meglátjuk.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Földrajzilag: Szeged, tanulmányilag: műsorkészítés. A média meg a digitális világ valahogy mindig közelebb állt hozzám, mint teszem azt valami mérnöki szakma vagy vendéglátás. Elsőnek média-kommunikáció szakra szerettem volna jelentkezni, de az egyelőre még nem kivitelezhető, viszont amint elvégzem ezt a felsőoktatási képzést, azt szeretném elkezdni, és a kettő együttesével elhelyezkedni PR szakmában vagy esetleg egy televíziónál.
Vállalsz nyáron munkát?
Ennyi idősen szerintem már majdhogynem elengedhetetlen tapasztalatszerzés gyanánt, és pénzkeresésre. Nem várhatjuk el, hogy mindent a szülők álljanak, mert egyetemen úgyis saját lábakon kell már állni. Tavaly a helyi hotelben dolgoztam recepciósként, külföldi vendégekkel léptem kapcsolatba. Idén is a nyelvi tudásomat szeretném felhasználni és kamatoztatni.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Általános iskolához képest a gimnázium teljesen más világ volt számomra. Sokkal nyitottabb, komolyabb légkör, és ráadásul barátságos is. Nem tudom mit tartogat a jövő, de az biztos, hogy a gimis éveimre nincs okom negatívan visszaemlékezni, annyit kaptam ettől a helytől.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd foglalkozni felnőttként?
Nem lenne rossz Elon Musk egyik vállalatánál - mondjuk a SpaceX-nél) -reklámmenedzserkedni, szóvivősködni.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után csinálsz?
Hangolódás a nyárra.

Kochán József (12.c)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi
vizsgák előtt?
Inkább várom, minthogy félnék tőle. De azért
elmondhatom, hogy kellőképpen feszült vagyok. Legnagyobb problémát az idő
beosztása okozza, nehéz összhangba hozni a tanulást és a sportot. De ahogy azt
gólyaként megtanultam: nincs rossz idő csak felkészületlen túrázó.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt 5 évben?
Igen, az 5 év alatt kellő segítséget kaptam a gimiben. Oktatás
szempontjából bátran merem ajánlani a gimnáziumot bárkinek, mivel szerintem nem
sok olyan középiskola van, ahol a tanárok ennyire empatikusak, és nem csak azt tartják a szemük
előtt, hogy leadják a tananyagot, hanem lelkiismeretesen tesznek arról is, hogy
meg is tanuljuk azért, hogy mire az az anyag kelleni fog tudjuk is. Úgy érzem, hogy minden segítséget megkaptam, legyen szó tanulásról vagy sportról vagy
esetleg az egyén fejlődésemről, ami az öt év alatt végbement. Így bátran és
magabiztosan állok az érettségi elé. Szóval ezúton is szeretném ezt
megköszönni.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
A legnagyobb félelmem
az a történelem és az emelt tesi érettségi miatt van, mivel ezek kellenek majd
az egyetemi felvételimhez, de kellőképpen készülök mindkettőre, de azért a többit
sem hanyagolom el, nehogy ne legyen szép az a bizonyítvány.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Az igazat megvallva egyiktől sem tartok nagyon. Tisztában vagyok a hiányosságaimmal és tudom azt, hogy min kell még javítanom ezalatt a pár hét alatt. De azért ha
választani kell, akkor az írásbelit mondanám, mivel nagy szerencse kell ahhoz, hogy a feladatlapon olyan feladatok
legyenek, amiket szeretek és olyan kérdések, amiket tudok.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Testnevelő edző szeretnék lenni, ezért a Testnevelési Egyetemre szeretnék
menni.
Vállalsz nyáron munkát?
Igen, valószínűleg fogok. Személy szerint nekem a nyári munka
nem újdonság, mivel 14 éves korom óta dolgozok nyaranta. Nagyon sok helyen
megfordultam már. 14 éves koromban nyáron egy fatelepen dolgoztam, az utána
lévő két nyáron füvet gereblyéztem, majd nyírtam DÉMÁSZ telepeken. Tavaly nyáron már apukámnak segítettem be a vállalkozásba, és emellett színpadokat
építettünk és bontottunk. A nyári munka mellett sosem szorulhatott háttérbe az
edzés, ezért sokszor úgy mentem edzeni, hogy hazaértem, tusoltam egyet, hogy ne
koszosan menjek judora, és már indultam is edzésre. Általában ilyen 9 órakor
végeztem az edzéssel, és reggel kezdődött minden előröl. Az idei nyár sem lesz
másképp, de idén figyelembe kell vennem azt is, hogy a sport kárára ne menjen, mivel nagyon szeretnék kijutni az Európa bajnokságra és a világbajnokságra, ezért idén nyáron ez
az elsődleges cél az érettségik után.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Mindenképpen. Most hogy közeledünk a végéhez és
nézegetjük a gólyatáboros képeket és beszélgetünk a régi élményekről, összeszorul a szívem és megjelenik az a bizonyos gombóc is a torkomban. Bár
sosem voltunk egy kiemelkedő osztály, de amikor kellett odatettük magunkat és
mindent megtettünk a közös cél érdekében. Az osztálykirándulások mindig is
felejthetetlenek maradnak. Mint minden osztályban nálunk is voltak klikkesedések, de amikor kellett ezeket könnyedén félre tudtuk tenni. Amikor elkezdtük álmomba
sem mertem volna gondolni, hogy ilyen csodás embereket fogok megismerni az 5 év
alatt. Szóval köszönöm nekik, hogy az osztálytársuk lehettem. Nagyon sokat
köszönhetek, köszönhetünk az osztályfőnökünknek, Bencsikné Szilágyi
Zsuzsa néninek. Az öt év alatt nagyon sokat dolgozott rajtunk, és azt kell hogy
mondjam nem volt könnyű dolga, sőt szerintem jó pár ősz hajszálat okoztunk neki, de így pár héttel az érettségi előtt merem állítani, hogy nagyon jó munkát
végzett. Igaz sokszor voltak ellentétek köztünk és közte, de ilyenek a legjobb
kapcsolatokban is előfordulnak. Amikor bekerültem a gimnáziumba igazából fogalmam sem volt,
hogy mi leszek, ha nagy leszek. De a gimi nagyon sok mindenre adott rálátást, így sikerült döntenem. Ezt
annak köszönhetem, hogy a tanárok képesek voltak az unalmast is érdekessé tenni.
Nagyon sokat köszönhetek azoknak a tanároknak akik tanítottak, tanítanak. Nagyon sok közülük maradandó emléket fog
bennem hagyni, amíg élek. Amikor ide kerültem, kilencedikben volt egy akkor végzős barátom.
Nem tudtam neki hinni, amikor azt mondta, hogy nagyon fog hiányozni az iskola
és így hogy nekem is eljött ez a korszak azt kell mondanom, hogy igaza volt. Hiányozni fognak az osztálytársak, a tanárok, és ez a légkör. Ha újra választanom
kéne, ismét az AJRG-t választanám.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd
foglalkozni felnőttként?
Testnevelő és edző szeretnék lenni, de nem csupán egy a sok
közül, hanem a legjobb. Olyan, akit szeretnek a diákok, akinek a testnevelés
órájára úgy mennek be a diákok, hogy „Ez az, megint tesi!” és úgy jöjjenek ki ,hogy „Hú ez egy jó óra volt!”. Ezért sokat mérlegeltem és úgy döntöttem, hogy ezt
megtanulni a legalkalmasabb intézmény a Testnevelési Egyetem. Ez az álmom, és
ezért küzdök. Igaz nagyon nehéz dolgom van, mivel tavaly szétszakadt a vállam. Az
orvos, aki megműtötte azt mondta, felejtsem el a tesi érettségit idén, de
átgondoltam a dolgot és úgy voltam vele, hogy egyszer élünk. Ennek tudatában készültem az elejétől fogva. Egy sportsérülésből visszatérve nehéz készülni az érettségire, de szerencsére a
testnevelők és a többi tanár is ebben
sokat segítenek.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után
csinálsz?
Ha végzek az írásbelikkel, szusszanok egy nagyot. Pihenek egy picit, aztán gőzerővel nekiállok a szóbeli tételeknek. Miután lementek a szóbelik, tartok egy hét pihenőt, aztán belecsapok a lecsóba, és meg próbálom a maximumot kihozni a nyárból. A legtöbb időmet az edzés fogja elvenni, de szeretnék sok időt tölteni a barátnőmmel és a barátaimmal. Úgy gondolom, ez az utolsó nyár a nagybetűs élet előtt, szóval szeretném belőle a legjobbat kihozi.

Sz. Tóth Áron (12.c)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
Az érettségi közeledtével egyre
jobban érzem, hogy mekkora súly is van a vállamon. Belegondolni is
nehéz, hogy már csak pár nap van hátra egy tesztig, ami meghatározza majd az
egész életem. Az érettségire úgy gondolok, mint egy kihívásra, éppen ezért nem
félek tőle, de attól még tudom, hogy mekkora jelentősége van.
Úgy érzed, minden segítséget
megkaptál tanáraidtól az elmúlt 5 évben?
Személy szerint hálás vagyok a
tanáraimnak a türelmükért és a bizalmukért. Sok tanárom akkor is segített, amikor egyáltalán nem érdemeltem meg és számomra ez sokat jelentett. Az évek
alatt azokat a tantárgyakat szerettem meg legjobban, ahol a tanáraim biztattak,
segítettek és támogattak.
Melyik tantárgytól félsz
a legjobban?
Szinte minden érettségi tantárgyból
írtunk próbaérettségit. Volt amelyik jól, volt amelyik kevésbé jól sikerült.
Legjobban az irodalom érettségitől félek. A továbbtanulásomhoz nincs szükségem
az irodalom érettségire, de szeretném minden tantárgyból a maximumot kihozni.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól
tartasz inkább?
A természetemből adódóan lusta
vagyok és nehezen veszem rá magam a tanulásra. Az írásbeli érettségikre
nehezebben lehet felkészülni, mint a szóbelikre. Egyiktől sem tartok igazán, de
mindkettő vizsgát várom.
Milyen irányba szeretnél
továbbtanulni?
Mindig is vonzott a gazdaság és az
informatika. Már évek óta tervezgettem, hogy mérnöki irányba megyek, viszont
hobbiszinten tőzsdézek és nagyon érdekel a gazdaságunk működése. Sok-sok
gondolkodás után úgy döntöttem, hogy gazdaságinformatikusnak megyek.
Vállalsz nyáron munkát?
Igen, már 14 éves korom óta
rendszeresen vállalok munkát nyáron. Szeretek dolgozni, új közegbe kerülni.
Tavaly egy gyári munkát vállaltam Helvécián 3 műszakos munkarendben. Idén
szerintem ugyanitt fogok dolgozni.
Hiányozni fog az iskola, a társak,
a tanárok, a légkör?
Rengeteg emlékem fűz a gimihez. Már
belegondolni is nehéz, hogy lezárul egy igen hosszú szakasza az életemnek.
Biztos vagyok benne, hogy sok osztálytársammal fogom tartani a kapcsolatot.
Hiányozni fognak a délutáni tesik, a matekórák és a hittanórák is.
Van már konkrét terved, hogy mivel
szeretnél majd foglalkozni felnőttként?
Játékokat, applikációkat,
weblapokat és programokat szeretnék készíteni. Az álommunka számomra azt jelentené,
hogy egy olyan informatikai cég vezetője legyek, amit az emberek elismernek és
sok hasznot termel.
Mi lesz az első dolog amit az
érettségi vizsgád után csinálsz?
Az első dolgom, hogy elmegyek
dolgozni, hogy legyen pénzem az egyetem mellett. Bakancslistás álmom, hogy
megtanuljak olaszul, spanyolul, és franciául. Érettségi után el szeretném
kezdeni az olasz nyelvet.
Tóth Nóra (12.c)
Hogy érzed magad az írásbeli
érettségi vizsgák előtt?
Erre egyszerű a válaszom. Ez nekem egy óriási mérföldkő lesz. Idegesen és félve vágok neki! Megteszek
mindent annak érdekében, hogy jól sikerüljön és megvalósíthassam az álmom, ami
már nagyon régóta lebeg a szemem
előtt!
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt 5 évben?
Igen, teljes mértékben!
Minden tanáromban lehetett érezni a református szellemiséget, a
gondoskodást és diáktársaim nevében is köszönjük, hogy mindig mögöttünk álltak a nehéz
helyzetekben, és azt is hogy bíztak bennünk, jobban mint mi magunkban! Hálás szívvel gondolok az elmúlt 5 évre!
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
Számomra a legnehezebb talán a matematika, mert az sosem volt az erősségem. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a
legjobban sikerüljön! Sokszor kérem Isten támogatását abban, hogy legyen
mellettem és kísérjen az utamon. A hitem
elmélyülését a gimnázium nagyban segítette.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Talán az írásbelitől tartok jobban, hiszen itt teljesen magamra vagyok utalva és ez
számomra ijesztő.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Óvodapedagógus szeretnék lenni, ezt a hivatást szeretném megtanulni. Általános iskola 7. osztályában adódott az a
lehetőség, amire az akkori osztályfőnököm kért fel, hogy segíthetnék neki
a nagycsoportos óvodások számára
induló infóovis foglalkozáson, ami tulajdonképpen
iskolaelőkészítő a leendő elsősök számára. Ezt én nagy örömmel elvállaltam, és
nagyon jól éreztem magam a kicsik között.
Vállalsz nyáron munkát?
Ezen a nyáron nem, mert
nyelvvizsgát is készülök letenni német nyelvből, és pihenéssel töltöm, mert ez egy nagyon
mozgalmas év volt számomra.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Igen nagyon fog hiányozni, hiszen sok mindent
köszönhetek a giminek. Az
osztálytársakkal is nagyon jól
összekovácsolódtunk így az utolsó évre. Úgy érzem, hogy ilyen tanári kar sincsen még egy! Felbecsülhetetlen az az emberségesség, szeretet, gondoskodás, segítség, amit tőlük
kaptunk. A légkör számomra kellemes és
barátságos volt és bízom abban, hogy a főiskolán is ilyen lesz.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd
foglalkozni felnőttként?
Az én esetemben ez nagyon egyszerű, mert én azzal szeretnék
foglalkozni, amit a főiskolán megtanulok. Számomra az álommunka az, hogy óvónéni lehessek, de érdekel a természetfotózás is, amit hobbiként tudok
elképzelni.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után
csinálsz?
Az első dolog? Az lesz, hogy Cegléden a református
gyülekezetem hittan táborába megyek
szolgálni, mint minden évben, most is az ovis csoporttal leszek. Ezt már 4 éve csinálom, mert nagyon szuper
hét szokott lenni és a kicsik engem feltöltenek.
Atkári Csaba (12.e)
Hogy érzed magad kevesebb mint 50 nappal az írásbeli érettségi
vizsgák előtt?
Természetesen izgulok az érettségi miatt. Nehéz felfogni,
hogy már csak pár hetem van hátra itt a gimnáziumban. Nagyon megterhelő ez az
időszak, hiszen mindig tanulnom kell. Szabadidőm igazából nincs, de ez igy van
rendjén. Remélem kifizetődik a kemény munka.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt
4 évben?
Igen. Itt az iskolában tényleg azért dolgoznak a tanárok,
hogy sikeres érettségi vizsgát tudjunk tenni, és ez által közelebb kerüljünk
az álmainkhoz. Eddigi életem legjobb döntése az volt, hogy ezt az iskolát
választottam. Köszönöm a tanáraimnak a felkészítést és hogy ennyit törődtek
velem, nagyon hálás vagyok.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
Matematika. Sose volt a szívem csücske. Humán beállítottságúnak
tartom magam, de azért remélem, hogy magamhoz képest egy jó eredményt tudok
elérni.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Írásbelitől, mivel szóbelire tudom, hogy mit kérdeznek
tőlem és fel tudok rá készülni.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Rendészeti ágazatban szeretnék továbbtanulni. Mindig is
érdekelt a rendőrség. Számomra fontos, hogy az embereknek tudjak segíteni. Remélem, hogy sikerülni is fog.
Vállalsz nyáron munkát?
Idén nyáron nem hinném. Szeretnék pihenni, feltöltődni. Ki
kell hevernem az érettségit.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Igen. Örülök, hogy a középiskolás éveimet ebben az
intézményben tölthettem. Életre szóló barátságok alakultak ki. Hiányozni fog a
tanárok életre nevelő mondatai és néhai szidalmai. Rengeteg emlék köt az
iskolához. Nehéz lesz elengedi.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd
foglalkozni felnőttként?
Mindenféleképpen rendőr szeretnék lenni. Először
tiszthelyettes, majd az évek múltával nagy álmom az, hogy rendőrtiszti diplomát
szerezzek. Remélem egyszer a TEK-hez kerülök. Nagyon elszánt vagyok. Szolgálni
szeretném a hazámat.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után
csinálsz?
Érettségi után lesz a bankett. Ez lesz az utolsó nagy közös
buli az osztálytársakkal. Nem tudom, hogy mi lesz a végkifejlet. Az biztos,
hogy én akkor elengedem magamat.
Balog Krisztián (12.e)
Hogy érzed magad az írásbeli
érettségi vizsgák előtt?
Magabiztosan, azt hiszem. Igazából az utolsó 3 hónapot
felkészüléssel töltöttük, kiszámoltam minden egyes lehetőséget, az összes
pontszám kombinációt, és szinte 100%-ra mondhatom, hogy minden meglesz úgy,
ahogy meg kell legyen. Ha meg más nem, mindig van B-terv.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt
4 évben?
Azt kell mondjam, hogy igen. Hozzáteszem, még választhattunk
is. A fakt, a délutáni órák vagy a szakkörök. De ha nem akartam a
délutánomat is bent tölteni, délelőtt is kaptunk segítséget, ha valami nem volt
tiszta. Így bátran állíthatom, hogy igen.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
Fura azt mondani, hogy még egyiktől sem? Majd júniusban
bepótolom az összes izgulós, félős percet.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
A szóbelitől. Utálok izgulni, és ezt az fogja a legjobban
befolyásolni.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Lehetőségem lesz a gazdaság, a marketing és a vállalatfejlesztés felé specializálódni. Majd eldől még, de a harmadikat
szeretném a legjobban, mert nagyon szeretném, ha a jövőben tagja lehetnék egy
nagyobb cégnek, sőt mi több akár a sajátunk vezetője legyek.
Vállalsz nyáron munkát?
Igen. Nagy valószínűséggel egy hét kivételével végigdolgozom. Remélem lesz munka, ahol lehet hasznosítani az angolt.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Mint mindenkinek, nekem is voltak olyan dolgok amiket nem
felejtek majd el, sőt még hiányozni is fognak.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd
foglalkozni felnőttként?
Az álommunka az is amit tanulok, meg nem is. Eredetileg
építészmérnök lett volna az “álom”, mert ott teremthetek, és látom ahogy
megvalósul az ötletem. De ahova most megyek, az is illik ezekre. Elvégre, ha
minden jól megy láthatom az egész vállalatunkat felemelkedni és megvalósulni. Imádok vezetni, jobban mint vezetve lenni.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után
csinálsz?
Levezetjük a feszültséget, elmegyünk valahova. De
megünnepeljük, az biztos. Legfőképp dolgozunk majd.
Czira Ferenc (12.e)
Hogy érzed magad kevesebb mint 50 nappal az írásbeli érettségi
vizsgák előtt?
Őszintén megvallva félek egy
kicsit, már kb egy hónapja nem járok edzésekre, mert tanulok. Sok mindent fel kellet
adni, de minden ezen múlik. Szóval, igen, tartok tőle kicsit, de mindent megteszek, hogy jól sikerüljön.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt
4 évben?
Vannak kétségeim, nagyon sok mindet kaptunk, és azt köszönjük
is, de volt, mikor úgy éreztük, ez nagyon kevés. Nyilván mindenki máshogy látja a dolgokat, kinek mi a sok és
kevés. Mindig megkaptuk a hideget, meleget, de néha kellet is .
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
Szerintem egészséges, ha mindegyiktől kicsit. Mégiscsak nagy
a súly, sok minden múlik ezen. Leginkább a magyar írásbelitől, matektól kicsit, és hát a
fizika. Nem a legjobb érzés hallani, hogy egyedül fogok ebből érettségizni, de
egyúttal önbizalmat is ad, hogy meg kell csinálnom.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Egy picit mindkettőtől, de ha így választani kell, akkor
inkább a szóbeli. Ott benn a sok szempár előtt...
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Szeretném apa után
vinni a villamosáig ágat a családban, így a villamosmérnökire és a Nemzeti
Közszolgálati Egyetemre adtam be jelentkezésem. Igaz eléggé eltérnek, de hát
ha ezek a kedvenceim.
Vállalsz nyáron munkát?
Igen, apának segítek sokat, általában egész nyáron, így a
munka nekem ez.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Igen, már így, hogy csak egy hetem van, sokkal jobban körbenézek. Rengetek ismerős, barát, és tanár fog hiányozni. Az a mindennapi légkőr, ahova már 4 éve járok, eltűnik, nagyon
rossz. Sokszor rájön az ember ki is igazán fontos barát.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd
foglalkozni felnőttként?
Egy jó cégnél villamosmérnökként, az nagyon jó lenne. Ez az álmom.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után
csinálsz?
Szeretnék pihenni egy kicsit, meg a barátaimmal lenni, egy kis
esti iszogatás és újból kondi a nyárra, hogy újból formába tudjam magam hozni.
De mindenképp a kondi és pihenés.
Kozma Ákos (12.e)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi
vizsgák előtt?
Teljesen nyugodtan várom a megmérettetést, bár már jó lenne
túlesni rajta. Kíváncsi vagyok, mennyivel lesz nehezebb, illetve könnyebb az
előző évi dolgozatokhoz képest, de inkább az utóbbit választanám természetesen.
Kicsit fura ez, hogy már csak pár nap, nemrég még ismerkedtem az új
osztálytársaimmal, pontosabban tavaly, most már lassan elbúcsúzni kell tőlük.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt
4 évben?
A tanáraim segítőkészen álltak minden kérdéshez, emellett
minden módon támogatták a tanulmányainkat a jobb érettségi vizsga érdekében.
Úgy gondolom, hogy nem rajtuk fog múlni az eredményünk, hanem az egyéni
felkészülésünkön, logikánkon, gondolkozásunkon. Eszünket használva nem kell
félnie senkinek, hogy nem kapja meg legalább a kettest, vagy a jobb jegyeket.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
A matematikától. Bár a matek megy a legjobban, és abból
szoktam „korrepetálni” embereket, mégis attól félek, hogy nem lesz elég jó. A
kitűzött cél a minimum 90%, de nyilván nem baj, ha magasabb százalékot érek el.
Azért tartok tőle, hogy nem sikerül elég jóra, mert az informatika mellett matekkal
szeretnék továbbtanulni egyetemre.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Mindenképpen az írásbelitől félek jobban, mert az adja a
jegy nagyobb százalékát, a szóbeli az csak kiegészítése. Szóbelitől kevésbé
tartok, mivel könnyen ki tudom magam beszélni, úgymond tudok sokat „rizsázni”
egy adott témáról, ha szükséges. Természetesen mindkettőhöz ugyanolyan
felkészülés kell, de talán a lámpalázas embereknek a szóbeli a fájó pont, a
hallgatóság előtt.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Kisebb korom óta érdekel az informatika világa, 9-10.
osztályban emelt informatika tagozatra jártam, ahol nagyon megszerettem ezt
a szakterületet, és ott döntöttem véglegesen, hogy ezzel szeretnék kezdeni
valamit. Tavaly előrehozottan érettségiztem belőle 5-ösre, és ez adott plusz
önbizalmat, hogy folytatni kell. Mindemellett a hozzám beérkező információk
szerint egy elég keresett és jól fizetett szakma, ami nagy előnyt jelent a mai
világban.
Vállalsz nyáron munkát?
3 éve minden nyáron voltam valahol szerezni egy kis
zsebpénzt és valószínűleg idén is fogok keresni, vagy ha lehet visszatérni az
előző évihez, az ételfutárkodáshoz. Elég jó nyári munka, ha van motorra vagy
autóra jogosítványod. Diákmunkához képest elég jól is fizet, úgy gondolom.
Szeretek motorozni, szóval ez így egyben munka és valamennyiben szórakozás is.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Az itt töltött 2 évem alatt elég jó barátságok születtek
mind az osztályból, mind osztályon kívül, ezért ők hiányozni fognak, de ha
lehet, tartom velük a kapcsolatot. Az iskola azért fog hiányozni, mert itt
nőttem fel és itt töltöttem a 12 évemből 10-et, tehát egy elég meghatározó
szerepet játszott az életemben, illetve kosarazni is itt kezdtem el
általánosban, ami azóta is nagy szerepet játszik a mindennapjaimban. A
tanároktól szintúgy nehéz lesz elbúcsúzni, hiszen ők voltak munkanapokon
napközben a szüleink és neveltek, tanítottak.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd
foglalkozni felnőttként?
Természetesen az informatikával szeretnék foglalkozni jelen
álláspontom szerint, bár ez még változhat az egyetemi évek alatt. Az álommunka
igazából az lenne, hogy otthon az ágyban termelném a pénzt azzal, hogy semmit
sem csinálok, de amíg ilyen nem létezik megelégszek ezzel is. Az informatika
egy elég gyorsan változó ágazat, folyamatosan bővíteni kell a tudásunkat és
dinamikusan kell hozzáállni.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után
csinálsz?
Az érettségi után pár nappal lesz a bankett, ahol az
osztállyal kitombolhatjuk magunkat és örülhetünk, ha jól sikerült, vagy csak
simán bulizhatunk egy jót, ha nem olyanra sikerült, amit vártunk tőle. Ezen kívül pihenni fogok és kiélvezni, hogy egyelőre szabad vagyok, nincs semmi
stressz 1-2 hónapig. Mindenképpen egy felszabadító érzés lesz túlesni rajta.
Pintér Felícia (12.e)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi vizsgák előtt?
Felfoghatatlan számomra, hogy kevesebb mint két hét, és vár rám az írásbeli érettségi. Nagyon gyorsan eltelt a gimnáziumban töltött 4 év. Visszagondolva, nem is olyan rég volt a gólyatábor vagy akár a szalagtűző. Most pedig itt állok az érettségi küszöbén.
Felfoghatatlan számomra, hogy kevesebb mint két hét, és vár rám az írásbeli érettségi. Nagyon gyorsan eltelt a gimnáziumban töltött 4 év. Visszagondolva, nem is olyan rég volt a gólyatábor vagy akár a szalagtűző. Most pedig itt állok az érettségi küszöbén.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt 4 évben?
Úgy érzem,
hogy minden segítséget és tudást megkaptam tanáraimtól a sikeres vizsga
érdekében. Ennek ellenére iszonyatosan félek az írásbeli vizsgáktól, főként az angoltól.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
Sok idő volt mire rájöttem, hogy engem igazán mi is érdekel,
hogy merre menjek továbbtanulni gimi után. Az utolsó pillanatban, az
osztályfőnökömmel megtaláltuk számomra a tökéletes szakmát. Jogi irányba
szeretnék menni, és a jövőben jogi asszisztensként dolgozni. De ez kicsit
arrébb lesz még.
Vállalsz nyáron munkát?
Érettségi után nincs megállás, megyek dolgozni. Szokatlan
lesz rövid időre munkába állni 12 év tanulás után, de ez az élet rendje.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Nagyon fog hiányozni az iskola, a tanárok és a diáktársak
is. Hiányozni fog a rengeteg közös hülyéskedés, a lázadás, a tanórák, a sok
leszidás és a remek hangulatban eltöltött osztálykirándulások.
Varga Fanni (12.e)
Hogy érzed magad az írásbeli érettségi
vizsgák előtt?
Van bennem izgalom és érzem a rám nehezedő terhet, ám mindemellett
nyugodt is vagyok, mert tudom, hogy ha szorgalmasan tanulok, akkor nem lehet gond. A próbavizsgáim is elég jól sikerültek, ami
erőt adott és kaptam egy képet a tudásomról, felkészültségemről. A hátralévő
időszakban pedig maximális erőbedobással készülök az érettségire.
Úgy érzed, minden segítséget megkaptál tanáraidtól az elmúlt
4 évben?
Igen, azt gondolom a tanárok segítettek, motiváltak minket az
évek során. Sokat köszönhetünk nekik. Az
odaadást, törődést, kedvességet, bátorítást és azt, hogy mindig megértőek voltak
velünk szemben.
Melyik tantárgytól félsz a legjobban?
Azt gondolom, hogy mindegyik tárgyban van nehézség, de ha
lelkiismeretesen tanulok és készülök, akkor nagy baj nem lehet. Talán ha jobban
belegondolok az angol az, amitől leginkább tartok, mivel nem az anyanyelvem, és
nagyobb eséllyel hibázok a kiejtésben, nyelvtanban.
A szóbeli vagy írásbeli vizsgáktól tartasz inkább?
Ez egy nagyon jó kérdés, mivel elég lámpalázas vagyok és
izgulós. Félek, hogy a szóbeli vizsgákon nem tudok majd úgy teljesíteni, ahogy én szeretnék. Az
írásbeli vizsgákon pedig bármit kérdezhetnek, így erre elég nehéz
felkészülni. Míg a szóbelikhez meg vannak adva a tételek, amit ha megtanulok, nincs mitől félni. A kérdésre válaszolva, talán az írásbeliktől tartok jobban.
Milyen irányba szeretnél továbbtanulni?
A február számomra elég nehéz időszak volt. Hosszú vívódás
után végül döntöttem és jelentkeztem egy multimédia fejlesztő és webdesinger
tanfolyamra és emellett beadtam a jelentkezésemet a nagykőrösi Károli Gáspár
Tanítóképző Főiskola jogi asszisztensi képzésre. Jelenleg ezen az úton indulok
el és csak reménykedem, hogy döntésem jó irányba visz.
Vállalsz nyáron munkát?
Igen, szeretnék munkát vállalni. Egyrészt, mert ezzel pénzt
kereshetek, tapasztalatot szerezhetek, másrészt ez nekem is egy kihívás.
Megtanulhatom a saját keresetemet beosztani és értékelni azt, amit abból veszek.
Ezzel is nő a felelősségérzetem, ezáltal önállóbb is leszek.
Hiányozni fog az iskola, a társak, a tanárok, a légkör?
Mikor bekerültem az iskolába minden ijesztő volt körülöttem.
Idegen emberek, termek, környezet. Sok
társammal jó barátságot kötöttem és elmondhatom, hogy egy jó osztályközösségben
töltöttem ezt a négy évet. A tanárok mindig a segítségemre álltak, tartották
bennünk a lelket. Voltak nehéz és voltak jó időszakok az itt töltött években.
Igen, hiányozni fog ez az iskola, de tovább kell lépni, új kalandokat keresni. Az
itt összegyűjtött emlékeket pedig a szívünkben őrizzük, így sosem vesznek el.
Van már konkrét terved, hogy mivel szeretnél majd
foglalkozni felnőttként?
Sajnos nincs jövőbeli tervem, úgy érzem még nem találtam meg
az utamat. Bár nincs ok aggódni, még rengeteg meglepetést tartogathat az élet. Ha
jellemezném az álommunkámat a legfontosabb számomra az lenne, hogy élvezzem
csinálni, és egy jó hangulatú környezetbe, társaságba kerüljek. A másik
dolog, hogy az anyagiak is megfelelőek legyenek és a munkaidő ne legyen túl
hosszú, hogy több idő maradjon a családra.
Mi lesz az első dolog amit az érettségi vizsgád után
csinálsz?
Először is hálát adok a Jóistennek. Mindig erőt adott a hitem arra, hogy egy-egy
rosszabb pillanatomban ne omoljak össze és ne adjam fel. Másodszor megünneplem
a barátaimmal és a családommal, hogy túl vagyok 4 év megpróbáltatásán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése