2017 októberében indult országjáró útjára a Reformáció
Emlékbizottság mozgó-kiállítása, a „Menő reformáció”, amely kifejezetten erre a
célra átalakított, alacsony padlós, mintegy 17 méter hosszú csuklós buszban
kapott helyett. A kiállítás új megközelítésből kívánja átadni és „szállítani”
az idén 500 éves reformációhoz kapcsolódó ismereteket, gondolatokat és
tanításokat.
A teljesen átalakított busz fő célja, hogy az egész országot
végigjárva, a kisebb települések lakóihoz is eljuttassa a reformáció történetét
és értékeit, amelyet így a legfiatalabbaktól a legidősebb korosztályig bárki
megtekinthet. Az előzetes tervek szerint az útba eső településeken egy-egy
napot fog állni a „Menő reformáció” kiállítást hordozó busz.
A kiállítás elsősorban arról szól, hogy mit jelent számunkra
ma a reformáció, amelyet a lelkiség, az anyanyelv, a tanulás, a család, a kép
(vizualitás), a gazdaság és a vita (közélet, politika) – minden korban érvényes
– témái köré fűzve mutat be kortársainkkal (Gryllus Dániellel, Polgár Judittal,
Gundel Takács Gáborral, Cseri Kálmánnal fia tolmácsolásában, Benczúr Emesével,
Kovács Leventével és Szabó T. Annával) készült interjúkon keresztül. A tárlat
emellett interaktív játékokkal, digitális alkalmazásokkal, önmagukon túlmutató
kiállítási tárgyakkal és installációkkal hozza közelebb a félezer éve útjára
indult, és azóta a mindennapjainkba beépült vallási megújulási mozgalom
értékeit.
A busz külső része a magyarországi reformáció történetével
ismerteti meg a látogatót egy idővonal segítségével. A jármű ablakaiból negyven
protestáns arc tekint ki, Luther, Kálvin és Melanchthon mellett a magyarországi
reformáció egyházainak jeles képviselői, fejedelmek, írók, költők, zeneszerzők,
politikusok. Az ő életükkel, egyházukhoz való kötődésükkel is megismerkedhetnek
azok, akik „útitársaikká” válnak, és megtekintik a kiállítást.
A kiállítás december 1-jén 8-17 óráig a gimnázium épülete ingyenesen látogatható!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése