2017. november 22., szerda

Nagykőrösi Ifjúsági Tanács

Fotó: Önkormányzati Hírek Nagykőrös (facebook)
Egy évvel ezelőtt annak érdekében alakult meg a Városi Ifjúsági Tanács, hogy az önkormányzati döntéseket, intézkedéseket közelebb hozzák városunk fiataljaihoz. Legutóbb november 21-én kedden ülésezett a tanács, melyre az oktatási intézményeinek diákvezetőit és a Diákönkormányzatokat segítő pedagógusokat hívták meg. Iskolánkat Cselóczki Boglárka DÖK-elnök, Nagy Márton elnökhelyettes és Suba Csaba DÖK-segítő tanár képviselte. Az ülésen Dr. Czira Szabolcs polgármester úr, az ifjúsági tanács elnöke értékelte a 2017-es évben megvalósult diákokat érintő programokat, majd László Ditta, a kulturális központ igazgatója ismertette a jövő évi programtervet. 
Fotó: Önkormányzati Hírek Nagykőrös (facebook)
A programok közül számunkra említésre méltó az Ifjúsági bérlet, mely három nagyszínházi előadást foglal magába (A dzsungel könyve, Twist Olivér, Csongor és Tünde), valamint a Kiváló Diákok fogadása, mely a tervek szerint a gyereknappal együtt 2018. június 9-én szombaton kerül majd megrendezésre a Cifrakertben. Diákcsoportok számára továbbra is rendelkezésre áll a Kőrös Art Mozi, mely felkínálja korábbi sikerfilmek újravetítésének lehetőségét és csoportos kérések teljesítését is. A diákjegyek 890 Ft-ba kerülnek. 
A Möggyfesztivál és a Nagykőrösi Arany-napok mellett jövőre zárul az Arany-emlékév és átadásra kerül a felújított múzeum. Emellett Nagykőrös városi rangra emelkedésének 650. évfordulóját is nagyrendezvény kíséri majd. 
Épp ezért az Arany János Kulturális Központ kéri és várja a fiatalok programjavaslatait, fellépők neveit (énekesek, együttesek, írók, youtuberek, stand up comdy-s előadók, stb.) az igazgato@korosikultura.hu e-mail címre. Aki tehát teheti, ragadjon billentyűzetet és tegyen téma- és/vagy programjavaslatot a szervezőknek. Formáljuk együtt a város kulturális programjait a saját ízlésünkre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése