Korábban már írtunk Espelkampról dióhéjban és Bencsikné Szilágyi Zsuzsanna tanárnő interjúján keresztül is megismerhettük a cserediák program részleteit. Most a gimnázium 9.a osztályos tanulója, Király Lilla beszámolóját olvashatjátok el.
Október 7. és 15. között az Arany János Református Gimnázium
tanulójaként részt vehettem egy cserediák programban. Tavaly, amikor
elbúcsúztam a német gyerektől, nem is gondoltam arra, hogy nemsokára újból
találkozhatunk. Este volt az indulás, amit nagy várakozás előzött meg.
Találgattam, kérdezgettem szüleimet, mert én még soha nem voltam ilyen távol
tőlük. Ezért kíváncsian vártam az utazást. Nagyon hosszú út állt előttünk.
Éjszaka utaztunk, ami nagyon fárasztó volt, még úgyis, hogy sokat
beszélgettünk, aludtunk, zenét hallgattunk és filmet néztünk a buszon. Amikor
megérkeztünk Espelkampba, a vendéglátó családok nagy-nagy szeretettel fogadtak.
Én egy teljesen idegen családhoz kerültem, nem ahhoz akire számítottam. Ez egy
kicsit elkeserített, de később tudtam meg, hogy az a család nem fogad vendég
gyereket. Egy 16 éves lányhoz és családjához kerültem, akik nagyon kedvesen
fogadtak és már az autójukban hazafelé utazva sokat beszélgettünk rólam és
családomról. Mivel én most szeptemberben kezdtem tanulni a német nyelvet, ezért
mind a szüleivel, mind a vendég lánnyal angolul beszélgettünk. Akkor este volt
a lány anyukájának a szülinapja, nagyon finom hot-dogot ettem és isteni finom
volt a sütijük is. Már nagyon vártam a következő reggelt, hogy milyen
programban lesz részem. Másnap reggel iskolabusszal mentünk az iskolába,
délelőtt órákra látogattunk el, délután közös foci és kosárlabda mérkőzésen
vettem részt. Kedden Hamburgba kirándultunk, ott a nagyobbakat, tehát minket a
"The Dungeonsba", azaz a Horror házba vittek. Kicsit félelmetes volt,
de nagyon izgalmas is. A hét folyamán különböző eseményeken vehettünk részt és
mindig érezhettük a németek vendégszeretetét. A legaktuálisabb eseményre
szombat délután került sor. A reformáció 500. évfordulója alkalmából
istentiszteletet tartottak, valamint Luther Márton életét és tevékenységét
megelevenítő programokat rendeztek. Kiemelkedett közülük a musical előadás,
amelybe a magyar diákokat is bevonták, és amire diákok és tanárok a
Luther-projekt keretében szerdától gőzerővel készültek. A szombati este egy
fergeteges zenés-táncos búcsúbulival zárult. Vasárnap reggel indultunk haza,
nehéz volt elbúcsúzni a kedves vendéglátóktól, de gondolatban már többen a
soron következő, 2018-as magyarországi viszontlátást tervezgették, köztük én
is. Egy csodálatos hétben volt részem, amit köszönök iskolámnak és szüleimnek.
Király Lilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése