A Budapest Papp László Sportaréna adott otthont a reformáció 500. jubileumi
emlékévének központi ünnepségének, melyre a gimnáziumból 11 diák és 4 kísérő pedagógus is ellátogatott. Az ünnepi
eseményt a Reformáció Emlékbizottság szervezte, mely 10
órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődött. Igét hirdetett Steinbach József, a
Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának elnöke. Ezt követően Balog Zoltán emberi
erőforrás miniszter, a program házigazdája köszöntötte a megjelenteket és levetítették a Reformáció Emlékév képi összefoglalóját. Orbán Viktor, Magyarország
miniszterelnökének beszéde után Molnár Ferenc Caramel „Mely igen jó az Úristent dicsérni” énekfeldolgozását (https://www.instagram.com/p/Ba6TSBUhwsL/) hallgatták meg. Két európai protestáns egyházi vezető: Gottfried Locher és Heinrich
Bedford-Strohmköszönti videóüzenetben köszöntötte az ünneplő gyülekezetet.
Az ebédszünet után, 13 órától a Keresztmetszet
evangélikus és református fiatalokból álló könnyűzenei együttes műsora, illetve
Bánki Beni reformáció témájú, slam poetry előadására került sor. A 13:30-kor kezdődő gálaműsor részben a Reformáció
Emlékévben lezajlott programokra, bemutatókra épült, részben pedig új,
kifejezetten erre az alkalomra készült produkciókból állt. Műfajában rendkívül
változatos: filmbejátszást, verseket, kórusműveket, zenei produkciókat,
könnyűzenei számokat, s tánckoreográfiákat is bemutattak a reformáció
szellemében. Zenei részről nagy szerepet kapott a Kaláka Együttes valamint Tóka Ágoston orgonaművész. Fellépett többek között Mező Misi (https://www.instagram.com/p/Ba6oGYyBKMS/) és az Experidance táncosai is. Ezen kívül több gyönyörű
vers is elhangzott Rajkai Zoltán, Lux Ádám,
Quintus Konrád, Kökényessy Ági színművészek előadásában. A
gálaműsort Bényi Ildikó és Gundel Takács Gábor narrálták.