A Sportolni jó! rovatunkban már foglalkoztunk a judoval és a karatéval, most pedig a rögbi van soron. Aki pedig ebben a sportban elkalauzol minket, nem más, mint Király Kevin, aki a nagykőrösi Honfoglalók Rugby Club csapatában játszik. A gimzázium 10.b osztályos tanulójával arról is beszélgettünk, hogy mi a
különbség az amerikai foci és a rögbi között. Ti tudjátok? Ha nem, mindenképpen olvassátok el Szőke Ármin interjúját.
Bemutatnád nekünk a
rögbit?
A rögbi egy kontakt sport, amit 2x15-en játszanak „tojás” labdával. A csapat
két részre osztható, a tolongásra és a háromnegyedre. A tolongásban vannak
általában a nagyobbak, testesebbek, míg a háromnegyedben a futósabb játékosok.
Pontot úgy lehet szerezni, ha a csapat az ellenfél célterületére teszi le a
labdát, ezzel 5 pontot szereznek. Ezután jár egy jutalom rúgás is, ami ha bemegy
2 pontot ér, azaz ha a H alakú kapu felső részébe sikerül rúgnia a labdát, akkor
ér a +2 pont.
Mesélnél egy kicsit
az egyesületetekről?
Lassan négy éve van rögbi Nagykőrösön. Törpi Rögbi néven indultunk, aztán ez
megmaradt az u12-es csapatunknak és mi (u18) a Honfoglalók lettünk. Tóth Dániel
edz minket és a kicsiket is, az ő párja Kovács Réka foglalkozik az weboldallal és
szervezi a versenyeket, mondhatni ő a lelke és Dani bá' a teste a csapatnak, így
egy tökéletes párost alkotnak. A legkiválóbb edzőnk van, megtanította nekünk a
legalapvetőbb dolgokat, és mindig tud újakat mondani, mutatni. Tudja, hogy mivel
kell motiválni. Ők ketten mindent megtesznek azért, hogy a legjobbak lehessünk.
Miért épp a rögbit
választottad? Mióta sportolsz?
Nem voltam soha egy vékony gyerek és mindig is azt a sportot kerestem, amiben
igazán jól tudom magam érezni. Majd jött a rögbi. Már az első edzésen megfogott
valami olyasmi, amit nem lehet szavakba önteni. Azóta megszállottja vagyok
ennek a sportnak.
Mi a különbség a rögbi és az amerikai foci között?
A rögbit sokan tévesen összekeverik az amerikai focival, pedig elég nagy az
eltérés a két sportág között. A rögbiben csak hátrafelé lehet passzolni, előre
csak futni és rúgni szabad. Szerelni csak a labdás játékost lehet, és azt is
csak váll alatt.
Hogy edzetek nap mint
nap?
Heti három edzés van: kedden, csütörtökön és szombaton. Edzéseken általában
meccs szituációkat gyakorlunk, valamint ismételjük az alapvető dolgokat, mint
például a mély fogást vagy a passzt. Sokat szoktunk játszani, ami azt
eredményezi, hogy a jókedv minden edzésen megvan.
Mi volt a legnagyobb
eredmény amit elértél?
A csapattal a Magyar Rögbi Utánpótlás bajnokságon kupagyőztesek lettünk, ahogy a
Magyar Olimpiai Rögbi kupán, a harmadik nemzetközi Nagykőrösi Rögbi Kupán, a temesvári Cristi Brebu rögbi kupán, valamint a 6 fordulós Magyar Olimpiai Rögbi
bajnokságon is. U16-os válogatottként hazámat képviselve részt vettem az
Olimpiai Reménységek Versenyén Krakkóban. Most viszont már az u18-as válogatott tagja
vagyok.
Kiknek ajánlod ezt a sportot? Hol
lehet jelentkezni, ha valakinek kedve támadt a rögbihez?
A rögbi egy sport mindenkinek. Lehetsz alacsony, magas, vékony vagy ducibb, itt
mindenkinek megvan a testi adottságaihoz megfelelő posztja. Szóval mindenkinek csak
ajánlani tudom. Jelentkezni telefonon a +36-20-294-1524-es telefonszámon, vagy az edzéseken
lehet.
2017. telén Kevin elindult a Digi Sport által szervezett, A
Nap Hőse versenyen, ahol II. helyet ért el. A róla készült kisfilmet itt is
megnézhetitek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése