A Budapest VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolát
az 1841-től Magyarországon működő Skót Misszió építette meg, amely 1912-ben el
is kezdte az oktatást. Az internátus igazgatójaként ebben az iskolában
dolgozott 1935 és 1944 között a Skóciából származó angolszász nevelőnő, Miss
Jane Haining. Az 1940-es évek elején bújtatta és menekítette a zsidó
tanítványait és azok családját. Mindezért 1944 áprilisában a németek
Auschwitzba hurcolták, ahol mártírhalált halt. Jane Haining nemes emberi
magatartásának állít emléket az a verseny, amelyet a Református Pedagógiai
Intézet a Budapest VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolával karöltve rendezett
meg. A versenyt két kategóriában hirdették meg: budapesti iskolák 8. évfolyamos
tanulói, valamint Református fenntartású iskolák 8. évfolyamos tanulói számára.
A verseny első fordulója 2017. december 5-én egy írásbeli részből
és egy hallás utáni szövegértésből állt. Iskolánk két tanulója, Rácz Rebeka
Jázmin és Kiss András 8.a osztályos tanulók ez alapján bejutottak a legjobb 21
közé, így 2018. február 5-én részt vehettek a verseny szóbeli fordulóján. Itt
végül összesítésben Rácz Rebeka Jázmin 4. helyezést ért el, Kiss András pedig a legjobb 10
között végzett. Nagy szeretettel gratulálunk Nekik és felkészítőjüknek,
Szrapkóné Ferencz Orsolya tanárnőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése