Mindig örömmel hallunk volt gimis diákok élményeiről, a középiskolai évük utáni életükről, sorsuk alakulásáról. Ezúttal Kókai Viktória adott néhány kérdésünkre választ, az interjút ráadásul vendégbloggerünk, Viki testvére, Kókai Dóra 9.c osztályos tanuló készítette vele.
Melyik egyetemen és milyen szakon tanulsz?
Osztatlan tanári szakon vagyok az Eötvös
Loránd Tudományegyetemen, magyar és angol szakpárral.
Miért ezt a pályát választottad?
Eredetileg a pszichológiát céloztam meg,
szintén az ELTE-n, de sajnos pár ponttal lecsúsztam és ez volt a „B” terv.
Utólag már nem bánom, mivel tanári szakon vagyok, itt is vannak pszichológiai és
pedagógiai óráink, ez kárpótol kicsit. A tanári szak olyan, mintha két és fél
szakon teljesítenék egyszerre. Így kis óraszámban ugyan, de tanulhatom azt, amit
szerettem volna, továbbá hódolhatok két kedvenc tárgyamnak is.
Melyik középiskolában tanultál?
Hozzád hasonlóan, én is az Arany János
Református Gimnáziumban tanultam négy évig.
Sokat kellett dolgoznod ahhoz, hogy
sikerüljön a felvételid?
Mindenképpen erre az egyetemre szerettem
volna bekerülni, így tudtam, hogy keményen meg kell majd dolgoznom a sikerért,
azonban mégsem éreztem annyira megterhelőnek a gimit. Voltak persze nehéz
időszakok és nehezebb tantárgyak, de nagyon élveztem az ott eltöltött négy
évet.
Milyen az egyetemi élet?
Nagyon nehéz, de tényleg igaz, amit
mondanak, hogy ezek a legszebb évek az ember életében. Budapesten tanulok, így
bőven van mivel elütni a szabadidőmet. Az egyetemi légkör is fantasztikus, és
úgy gondolom itt tényleg ki lehet építeni életre szóló kapcsolatokat.
Csodálatos, amikor egy előadás előtt 10-15 ember leül és egy kávé mellett
megvitatja, hogy Kosztolányit vagy Karinthyt szereti jobban. Itt tényleg hasonlóak
az érdeklődési körök és ez nagyon össze tudja hozni az embereket.
Hány évig tart ez a képzés?
10 félév, tehát 5 év, azonban ez idő alatt
csak általános iskolai diplomát kapunk, viszont, ha plusz egy évet maradunk
még, akkor már olyan diplomát kapunk, amellyel középiskolában is és általános
iskolában is taníthatunk, így én 6 évig maradok az egyetemen. Ez a harmadik
évem, tehát pont a felénél tartok.
Ezzel szeretnél foglalkozni miután
megszerezted a diplomád?
Mindenképpen tanítani szeretnék, azon még
viszont gondolkozom, hogy mit. Úgy értem lehetőség van tovább maradni az
egyetemen és ezzel a plusz képzéssel magyar mint idegen nyelv tanárai lehetünk.
Ez nagyon érdekel, és szerintem hatalmas kihívás lenne a saját anyanyelvemet
idegen nyelvként tanítani. Persze ez még távlati terv, majd meglátjuk mit hoz a
jövő.
Gondolkoztál már azon, hogy hol szeretnéd
alkalmazni a tanulmányaidat?
Ha lesz lehetőségem, mindenképpen szeretnék
Budapesten dolgozni. Nagyon megszerettem a várost, sok lehetőséget nyújt és
rendkívül izgalmas is.
Üzennél valamit a mostani gimiseknek?
Sose adjátok fel, mindig jön nehezebb is és
jobb is, és ne csüggedjetek, ha nem az sikerül, amit elterveztetek, mert lehet,
hogy egy sokkal szebb ajtó nyílik ki előttetek. Számomra a gimi olyan volt,
mint egy búra, megvédett mindentől. Ezt becsüljétek meg és sose feledjétek,
mert miután leérettségiztek, senki sem fog így vigyázni rátok, mint mostani
tanáraitok.
Nagyon sok sikert és további boldog egyetemista
éveket kívánunk Neked!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése