Nagykőrös Város Önkormányzata a Sporttámogatás rendszerről szóló
10/2009. III. hó 27-ei rendelete alapján minden évben az arra érdemes
sportolóknak átadja a „Nagykőrös Város Év Sportolója” címet, melyre ma délelőtt a képviselő-testületi ülésen került sor.
Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 2018. január 29-én kelt határozata alapján 2017. évre vonatkozóan felnőtt női
kategóriában „Nagykőrös Város Év Sportolója 2017.” címet Lázár Erzsébet 11.d
osztályos tanulónk, a Kőrös Judo Sportegyesület versenyzője kapta. Évek óta az
egyesület egyik legeredményesebb junior-felnőtt korú női versenyzője.
Eredményeit szintén két korosztályban – junior és felnőtt – érte el. Saját
korcsoportjában Magyar Kupa győztes lett és első helyen végzett a
junior országos diákolimpia döntőjében is. Felnőtt korosztályban második
helyezést ért el a Magyar Kupa küzdelmeiben, valamint az országos
rangsorversenyen is. Tavaly, a junior válogatott tagjaként kétszer is hetedik
helyezést ért el az Európa Kupán. Edzői: Pap András és Dr. Hajdú László.
Dr. Czira Szabolcs polgármester úr elismerő
díszoklevélben részesítette a Honfoglalók Rugby Club és Törpi Rögbi
Utánpótlás Műhely Sportegyesület JUNIOR RUGBY csapatát.
Nagykőrös junior rugby csapata, melyből 10-en
válogatott játékosok, Tóth Dániel Mátyás edző és alelnök
vezetésével, példaértékű küzdőszellemével és összetartásával, a
2017-es évben elért kiváló országos és nemzetközi sporteredményeivel méltón
öregbítette városunk hírnevét.
Balról jobbra:
Tóth Dániel (edző), Perlaki Márton (11.b), Király Kevin (10.b), Nyerges Ádám (12.b),
Nagyszombati Zoltán (12.b), Szőke Szabolcs (11.b), Mészáros Attila (12.b)
Király Kevin (10.b) és az elismerő díszoklevél |
A fiatal nagykőrösi sportegyesület, a Honfoglalók Rugby Club
és Törpi Rögbi Utánpótlás Műhely SE, szempillantás alatt nőtte ki magát az
ország egyik legkiemelkedőbb tojáslabdás utánpótlás műhelyévé. A jelenleg 24
játékost felvonultató junior csapat figyelemfelkeltő eredményei is ezt a tényt
igazolják. A 2017/2018-as őszi szezont a ranglista első helyén zárta, de a
folyamatos fejlődés érdekében, a 16 és 18 év közötti fiatal játékosokból álló
korosztályos csapat, havi rendszerességgel járja a környező országokat is. Az
előző évben így találták szemben magukat a román korosztályos bajnok
Nagybányával, kerekedtek az Európa Bajnoki bronzérmes szerb junior válogatott
és a Bécs korosztályos csapatai fölé, illetve játszottak szoros mérkőzést a
rögbi őshazájából, Angliából érkező Wolverhampton csapatával. A jól
összekovácsolódott csapat tagjai közül 10 játékos kapott felkérést a
Magyar Rögbi Válogatott korosztályos csapatában való szereplésre. A
nagykőrösi fiúk márciusban Angliában, áprilisban pedig a zágrábi
Európa-bajnokságon ölthetik majd újra magukra a címeres mezt. A
csapat közösségépítő, értékteremtő teljesítményével érdemelte ki
eme magas szintű elismerést. A csapat minden tagja részt vehet egy
ingyenes filmvetítésen, egy előre egyeztetett időpontban, a Kőrös Art Moziban.
Mészáros Attila (12.b), Király Kevin (10.b) és Perlaki Márton (11.b) |
A díjazottaknak szívből gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése