2023. augusztus 22., kedd

 

2. nap Lindauban

 


A mai reggelen másik útvonalon mentem a nyelviskolába, mert itt tartózkodásom ideje alatt már rájöttem, hogy „minden út Rómába” vezet, és a képzés helyszínét igazából toronyiránt bármelyik útvonalon könnyen elérhetem. Egyrészt a sziget felfedezése is célom ezzel, másrészt őszintén be kell valljam, kétszer ugyanazt az útvonalat nem találom meg ezen az ismeretlen, és különleges hangulatú városkában. A macskaköves utakat szűk utcák is keresztezik, melyek első pillantásra, de még másodikra is egyformának tűnnek, így az orientációt egyelőre nem igazán segítik.

Az iskolában ma meglehetősen intenzív napunk volt. Albert, a délelőtti kurzus trénere lendületes oktatói hozzáállásával és humorával könnyen felkelti és fenntartja érdeklődésünket. Óráiba különféle, az idegennyelv tanításban is jól használható gyakorlatokat épít be, melyek módszertani eszköztárunkat gyarapítják. 

Rendkívül hasznosnak tartom, hogy azonnal gyakorlatba ülteti, amit egy-egy feladattal kapcsolatban javasol, hiszen így a mindennapokban is jól használható, gyakorlati ismeretekkel gyarapodhatunk. A páros munkaforma gyakori alkalmazása közelebb hozza a kurzus résztvevőit, és lehetőséget biztosít egymás megismerésére, valamint tapasztalatainak megosztására.



Az egyéni nyelvfejlesztésen kívül, mely a különféle készségek mindegyikének bevonásával történik, a kurzus fő célja a módszertani repertoárunk bővítése, melyre a délutáni órákon, egy másik tanár vezetése mellett került sor. Alex személyében szintén egy motiváló és gyakorlatias tanárral ismerkedtünk meg.

A képzés után társaimmal strandolás mellett döntöttünk, ami a 30 fokos kánikulában a legjobb döntésnek bizonyult. Az osztrák és svájci Alpok látképével szegélyezett panoráma már önmagában üdítő volt, de a kellemes hőmérsékletű víz hozta el az igazi felfrissülést.


A hűsítő strandolás után egy még kellemesebb meglepetés várt rám. Az egyik csoporttársammal egy óvárosi kávézóba tértünk be vacsorára, ahol a pincérlány személyében egykori diákomat ismertem fel, akit még pályakezdőként, előző munkahelyemen, általános iskolás korában taníthattam. A találkozás öröme után egy helyi specialitást ajánlott, ami tényleg nem okozott csalódást.

A képekről gyönyörűnek látott lindaui kivilágított kikötőt mindenképpen szerettem volna megtekinteni, ezért este még egy kellemes sétát tettünk a kikötőben. Bizonyára az én képeim sem adják vissza a lenyűgöző látványt, de nem hagyhatom ki beszámolómból.




Eseménydús nap volt a mai is, és egy percig sem unatkoztunk. Az időjárás is nagyon kedvező a szabadtéri programokhoz, ezért holnapra egy kirándulást tervezünk az osztrák Bregenz városába.

De erről bővebben holnap. 😊

 

                                                                                                                    Petró Emese

 

 

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése