Madarak és fák napja
A tanév végéhez közeledve a mókára és a kikapcsolódásra helyeződik a hangsúly. A mai napon is rengeteget szórakozhattak a tanárok és diákok egyaránt.
Ma, a Madarak és fák napján -az időjárás is végül engedte- hogy a Cifrakertben együtt töltsük a napot. A nap kezdetén Lídia néni tartott áhítatot, Csaba bácsi pedig ismertette a feladatokat és a nap menetét. Megtudhattuk, hogy egy-két titkosügynök is részt vesz a mai napon, sőt kaphatunk tőlük egy titkos üzenetet is plusz pontokért. Ezek után egy kis bemelegítés következett, majd minden osztály elindult teljesíteni a feladatokat.
Az egész napot színes és szórakoztató feladatok övezték, amiket a 10. a és 10. c osztály tagjai vezényeltek. Az osztályoknak csatakiáltást is ki kellett gondolniuk, amit minden feladat kezdetén elkiáltottak. Minden állomáson ötletes feladatokkal várták az osztályokat, hol az észre, hol az akaratra, hol pedig a kitartásra volt szükség. Érdekes információkat tudhattunk meg az év madaráról és fájáról, a cigánycsukról és a lisztes berkenyéről. Voltak sportos feladatok is, sőt még azt is megmutathatták a diákok, mennyire ügyesek a fejben számolásban. Eközben a titkosügynököktől kellett kideríteni az információkat, Lídia nénitől és Anett nénitől. Mónika nénitől feladatlapot lehetett kapni, szintén plusz pontokért. Így a mai napon az osztályok még együtt lehettek, beszélgethettek, lazíthattak és össze foghattak, hogy minél jobb eredményt érjenek el.
A nap végén sor került az eredményhirdetésre. Emléklapot kaptak a 7.a, 11.d, 9.b, 9.e, 8.a, 9.c, 9.a, 10.b és 11.a osztályok. Harmadik helyen végzett a 10.d, második helyen a 11.b és első helyezett lett a 11.c osztály.
Gratulálunk az osztályoknak és köszönjük a mai napot és a szervezést Sági Monika tanárnőnek és Suba Csaba tanár úrnak, valamint a 10.a és 10.c osztálynak.
Szecsei Evelin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése