Trianonra emlékeztünk
Az AJRG közösségével tegnap a Trianoni békediktátumra emlékezünk, és ennek keretein
belül egy színvonalas műsort tekinthettünk meg a 11.c és 10.b osztály tanulóinak előadásában. A műsorra
Körtvélyesi Dávid Tanár Úr és Somogyi Rita Tanárnő készítette fel a szereplő
diákokat.
A
műsor kezdetén elénekeltük a Himnuszt Ecsedi Péter Tanár Úr vezetésével.
Ezt
követően a tizenegyedikes tanulók mondtak pár mondatot az 1920-as év történelmi
eseményeiről, a békediktátumról és az ország szétszakításáról.
Megemlékeztünk
az elszakított városokról és az ott lakó emberekről, akiknek megkülönböztetésben
kellett élniük. Felcsendült a Kárpátia
együttes Ott, ahol zúg az a négy folyó c. dala, mely igazán
ünnepélyessé tette az emlékezés szomorú perceit.
Ezt
követően egy beszéd következett, hogy megemlékezzünk azokról az emberekről,
akiket a városokkal együtt elválasztottak Magyarországtól, a hazájuktól, és egy
idegen ország polgáraiként vették őket számba.
Csurka
László előadásában meghallgattuk Juhász Gyula- Trianon c. versét, majd a 10.b osztály tanulói piros, fehér, zöld színű pólóba öltözve táncos
koreográfiát mutattak be egy, a magyarság összetartozását és a haza iránt
érzett szeretetet kifejező zeneszámra.
Ezután
szó volt a Nemzeti összetartozás napjának létrejöttéről és hogy mi magyarok
milyen erősek vagyunk, s mennyi mindent átéltünk.
Ezután
a Kopjafánál ünnepélyes keretek között koszorúk kerültek elhelyezésre.
Az
ünnepség végén Ecsedi Péter Tanár Úr kíséretével elénekeltük a Székely
Himnuszt.
Személy
szerint -és azt gondolom diáktársaim nevében is mondhatom- egy igazán tartalmas
műsort láthattunk és sok érdekességet hallhattunk. Örülök, hogy magyar történelmünk
eseményeinek tisztelete fontos az iskolánkban, és június 4-én idén is méltóképpen megemlékeztünk
erről a nagyon fontos napról.
Rácz
Kata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése