Ebben az évben a Diákönkormányzat szervezésében valósul meg az udvari adventi gyertyagyújtás. Három egymást követő hétfőn, majd az év utolsó tanítási napján egy-egy rövid áhítatot és énekkari műsort követően meggyújtjuk az adventi gyertyákat. Minden gimnáziumi tanulót, tanárt és dolgozót szeretettel várnak a közösségi alkalmakra.
2018. november 30., péntek
2018. november 28., szerda
2018. november 23., péntek
Szalagavató "before"
Kicsit több, mint 24 óra van még hátra a szalagavatóig. Hogy néz ki mindez iskolánkban, a kulisszák mögött? Tavaly kilencedikesként nem figyeltem még erre különösebben, hiszen új diákként annyi élmény ért, hogy nem tűnt fel úgy, milyen is ez, mint most.
Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor nagy családi rendezvényt szervezünk és az előkészületekben a család valamennyi tagja részt vesz. Ez pontosan így van itt is, hiszen nagyon sok munka és előkészület eredménye egy ilyen csodás ünnepély.
Hogyan kell ezt elképzelni? Már szinte az előző évi szalagtűző másnapján elkezdődnek az előkészületek, hiszen az örömteli élmény után a tanáraink leülnek megbeszélni, hogyan lehet a következő még jobb, még szebb, még igényesebb. Az osztályok tánctanárt, esetleg táncpartnereket kérnek fel, ruhát foglalnak. A helyzet ősztől fokozódik, elkezdődnek a próbák, szervezési feladatok. Ezekben pedig mindenki részt vesz, tanárok, diákok egyaránt. A gyakorlatban ez például úgy néz ki, hogy a 11. osztályos diákok napokig vasalják a dekoracióhoz szükséges anyagokat, felváltva. (Szerintem egy kis vasalási gyakorlat senkinek sem árt.)
Tömösköziné Orsi néni, aki összefogja az esemény szervezését, egész nap fénysebességgel rohangál a különböző feladatai miatt. Pontos beosztással eldőlt, ki, hol díszít, ki, hol ügyel, ki mit visz hova, ki mit honnan hoz... A végzősök még utolsó utáni táncpróbáikra rohannak, megérkeznek a ruhák, az utolsó méter anyagok is elsimulnak... Mindez miért? Megéri ez a sok munka?
Meg ám, minden perce! Mert holnap este közel száz végzős fog büszkén felvonulni a tűzéshez, az osztályfőnökeik a meghatottságtól párás szemmel, büszkén fogják a mellényükre tűzni a szalagot, a szüleik és tanáraik boldogan, mosolyogva fogják nézni a táncaikat és mindenki örömmel válik majd részesévé az életük ilyen szép pillanatainak.
Kedves végzősök, kitartás, már csak 1 nap, éljétek meg minden percét!
Utána pedig jöhet az "after"!
Bálint Gerda Inez 10.c
Bálint Gerda Inez 10.c
2018. november 18., vasárnap
Szakkörök a gimiben 3.
Fiú torna
A foglalkozások kapcsán Molnár Attila testnevelés-munkaközösség vezetőt, edzőt kérdeztük.
A foglalkozások kapcsán Molnár Attila testnevelés-munkaközösség vezetőt, edzőt kérdeztük.
A tanár úr már a pályafutása kezdete óta oktat tornászokat
versenyszerűen?
Versenyszerűen olyan 1990-óta, a gimnáziumba kerülésem
előtt kezdtem. Ezután 1993 óta, amikor elkezdtem tanítani itt, akkor vettem át
Suba Lajos nyugalmazott igazgató és testnevelés tanár kollégámtól.
Mióta van jelen a sportág a gimnáziumban?
A gimnázium életében már több évtizede jelen van. Hosszú
évekre visszamenőleg találhatóak eredmények, főként Medve László
munkássága, irányítása alatt az 1970-es években volt a legerősebb, az akkori
csapattagok között találhatóak olimpikonok is.
Egy-egy gyakorlatnak mekkora a „nehézsége”? Mennyi időbe
telik egy ilyennek az elsajátítása?
A jelenlegi diákolimpia kötelező anyaga a középiskolai torna tananyagra
épül. Az elemek viszonylag egyszerűek, de profi végrehajtásuk több éves munkát
igényel. Azoknak a gyerekeknek van esélye a diákolimpia legjobbjainak lenni,
akik kiskorukban elkezdik a finom mozgások elsajátítását. Erő, hajlékonyság,
virtuozitás meghatározó összetevői.
A csoport létszáma mennyire változó? Mennyire érdeklődnek az
újonnan bejövő osztályok tanulói a torna iránt?
Felmenő rendszerben épülnek a csoportok. Ez azt jelenti,
hogy a végzős tanuló helyére az újakat kell beépíteni. A csoport létszáma
átlagban 10-12 ember, ennyi szükséges ahhoz, hogy a legjobbak alkossák a 6 fős
csapatott. Az utánpótlás nevelése, hogy 7. osztályban megtalálom a tehetséges
fiúkat, akik megfelelnek az előbb említett hármas egységnek. 2-3 év kiképzés
után nyílhat meg a lehetőség, hogy csapattagok lehessenek.
Újoncoknak vannak-e
tippjei vagy van-e valamiféle elvárás a kezdők felé?
Mindenképpen alap szempont, hogy a saját testét könnyedén
használja tartáshoz illetve támasztáshoz. Fontos a koordinált mozgás ahhoz,
hogy könnyen tanulhassák a nehéz elemeket.
Ha valaki komolyan gondolja és versenyezni szeretne
tornából, akkor mennyi időt kell pluszba rááldoznia a gyakorlásra?
Azt tudjuk, hogy aki általános iskolás korában megtanulta az
alapokat, amelyek versenyelemek is egyben. Neki sokkal rövidebb idő
elsajátítani a többi szer elvárásait és nagyobb az esélye arra, hogy A
kategóriás csapatba kerüljön. Aki itt kezdi, annak a B kategóriába van esélye
van bejutni. Az A kategória 6 szeren, míg a B kategória 4 szeren versenyez.
Hány korcsoporti csapatot szokott indítani? Milyennek látja
a fiúk nyerési arányát?
A diákolimpia 12 legjobb csapata közé nehéz bejutni, de
boldogan és örömmel mondhatom, hogy ezt teljesítjük minden évben és a dobogóra
is feljutunk. A gimiben 5.,6. korcsoport van. Ez azt jelenti, hogy 9-es és
12-es egyben van. Idén A kategóriában is indulunk. Tavaly a B kategóriában
lettünk bajnokok. 1998-1999-ben, amikor Aranyjelvényes tornász iskola lettünk
és most 2018-ban is bajnokok lettünk.
A versenyeken ugye a talaj, gyűrű, nyújtó, ló és a korlát
az, ami versenyfeladat. Egy csapaton belül minden tagnak kötött, hogy melyik
szeren van, vagy ez kötetlen?
Mindenkinek minden szeren meg kell csinálni a
gyakorlatokat. A csapat 6 tagjának, mindenkinek tudnia kell mindent. Egyéni és
csapatverseny is van. Végül a 4 legjobb eredmény lesz majd a csapat eredménye.
A tornászcsapat tagjai akrobatikus trambulin gyakorlatokat is
gyakorolnak. Milyen gyakran tartanak bemutatókat?
Ezeket a nagyon veszélyes elemeket nem szívesen mutatjuk be
idegen helyen. De volt már rá példa, hogy 1-1 iskolai eseményen bemutattuk. A
legszínvonalasabb bemutató a Pap László sportarénában történt, aminek nagy
sikere volt. Valamint régen nagy sikere volt a Medve László emlékére rendezett
versenyen, amit még a Kossuth iskolában mutattunk be.
Mennyi fiú rendelkezik tornász múlttal vagy egyáltalán bármiféle alapismeretekkel azok közül, akik jelenleg is a gimnáziumban tornászok?
Tekintettel arra, hogy a város általános iskolái egyre
kevesebbet foglalkoznak a szertornával, ezért nincs a városban annyi csapat,
mint mondjuk a lányoknál, így kevesen vannak. A jelenlegi tornászok közül 6-an
rendelkeznek ezzel, a tornász múlttal. Én, saját magam foglalkozom több
évtizede az utánpótlással.
Nagy Lili
2018. november 6., kedd
2018. október 21., vasárnap
Töri faktosok kirándulása
A Világ Múmiái kiállításra utazott október 19-én péntek
délután a tizenegyedikes történelem fakultáció kis csoportja Kocsis Szilvia
tanárnő vezetésével. A Nyugati pályaudvartól elsétáltunk a Király utcába, ahol
betekintést nyertünk a világ számos régiójában élt különböző korok embereinek
életébe. A kiállítás, mint egy időgép mutatta be nekünk az őskortól egészen
napjainkig a mumifikálást, temetési szokásokat, eredeti vagy mumab
(mesterséges) múmiákat. Számos meghökkentő érdekességet olvashattunk és láthattunk
a kiállítás folyamán. A jól sikerült csapatépítő program végén természetesen
nem maradhatott el a McDonald’s. Aki eddig még nem járt a kiállításon,
mindenképp látogassa meg!
Szőke Ármin
2018. október 14., vasárnap
Az AJRG Media Team új tagjai
Sziasztok! A 2018/2019-es tanévtől kezdődően új csapat szerkeszti a gi-MI-blogot. Szeretnénk a tavalyi csapat által megkezdett munkát méltóképp folytatni és mindent megteszünk azért, hogy még színesebb, még több benneteket, gimiseket érintő témáról olvashassatok a blogon! Ötleteiteket, javaslataitokat várjuk az ajrgmediateam@gmail.com címre.
Nagy Lili vagyok, 10.a osztályos. Az AJRG Media Team egyik
új tagja. Ebben az évben minden erőmet bele fogom adni a cikkek és bejegyzések
megírásába, hogy számotokra minél élvezhetőbb legyen a blog olvasása.
Köszönöm, hogy kaptam lehetőséget.
Bálint Gerda Inez vagyok, 10.c osztályos és az AJRG Media
Team új tagja. Tavalyi évben örömmel fogadtam el a felkérést, hogy idéntől cikkszerzőként erősítsem a csapatot. Reményeim szerint minden időmet a blog szerkesztésére
fogom fordítani, hogy minél jobb és újabb cikkeket, interjúkat tudjak írni.
Grónai Szabina vagyok, 10.d osztályos és az idei évtől az
AJRG Media Team új tagja. Nagyon örülök neki, hogy csapattag lehetek, hogy a
munkámmal színesebbé és látványosabbá tehetem a blogot. Kedvenc hobbim a fotózás
és nagy öröm számomra, hogy megoszthatom veletek képeimet.
Farkas Ferenc Szabolcs vagyok, 9.a osztályos, az idei évben
kerültem be az AJRG Media Team-be. Főként fotózással, videózással erősítem a csapatot. (Nem mellesleg szeretek fotózni.) Köszönöm
a lehetőséget!
Váczi Dominik vagyok, 10.b osztályos tanuló és az idei évtől
az AJRG Média Team új tagja. Nagy öröm számomra hogy az iskolámat, az iskola
vezetést, és nem utolsó sorban a diáktársaim mindennapi eseményeit támogathatom
a munkámmal.
Szakkörök a gimiben 2.
Kardvívás
A kardvívás itt az iskolában legalább 7 éve indult el Burány Judit, az iskolában gyakorló tanárjelöltnek hála, aki elindította ezt az érdekes sportágat.
„A foglakozáson a szablyavívás alapjait, a hosszú kard alapjait és montante gyakorlatokat tanulhatnak meg a diákok. A montante spanyol, portugál eredetű kétkezes kard. Ezek a gyakorlatok 1651-ben születtek meg. Lehet vizsgázni, 4 fokozatot dolgoztunk ki. Egyre több és nehezebb gyakorlatokból épül fel az egyes vizsgafokozat. A foglalkozást színesítjük érdekes csapatjátékokkal is.” - mondta el Mari László kémia, fizika és informatika szakos tanárunk, aki a szakkört vezeti és felügyeli.
„A foglakozáson a szablyavívás alapjait, a hosszú kard alapjait és montante gyakorlatokat tanulhatnak meg a diákok. A montante spanyol, portugál eredetű kétkezes kard. Ezek a gyakorlatok 1651-ben születtek meg. Lehet vizsgázni, 4 fokozatot dolgoztunk ki. Egyre több és nehezebb gyakorlatokból épül fel az egyes vizsgafokozat. A foglalkozást színesítjük érdekes csapatjátékokkal is.” - mondta el Mari László kémia, fizika és informatika szakos tanárunk, aki a szakkört vezeti és felügyeli.
A foglakozást sajátjának ismeri el a szablya
iskolája is. A vizsgaanyag YouTube-on is megtalálható. (kulcsszavak: AJRG és
montante) Akóci Atinát idézve: „Mindkét kézzel kell gyakorolni a
mozdulatokat, mert különben aszimmetrikus lesz az izomzatunk.”
Nagy Lili
Címkék:
kard,
kardvívás,
mari lászló,
montante,
szakkör
Szakkörök a gimiben 1.
Íjász szakkör
Az elmúlt évekhez képest a csoport száma csökkent, de az
újoncok lelkesedése felülmúlja a létszámhiányt. Idén már a gimnázium belső,
labdás termében folynak az edzések kedden 14:30-tól. Az íjászatot oktató és segítő Somogyi Rita
angol szakos tanárnő néhány mondatban így foglalta össze az idei év kezdését: „A 6. tanév kezdődött el az íjász szakkörben. Új diákok is érkeztek, akiknek elsődleges feladatuk az alapok elsajátítása. Azok a
diákok, akik pedig már régebb óta űzik ezt a sportágat, azokkal versenyekre
készülünk. Az íjászat sok dologra megtanít többek között kitartásra,
kudarctűrésre továbbá az állóképességet is javítja. Fejleszti a hátizmokat, ezek
mellett pedig a hagyomány tiszteletére nevel, és történelmi tudást is ad a saját és más
nemzedék kultúrájáról is."
Nagy Lili
Címkék:
íjászat,
somogyi rita,
szakkör
2018. szeptember 24., hétfő
A 9.c osztály nyerte az idei Csömöte Csörtét
Szeptember 21-én pénteken a bejövő osztályok diákjairól szólt a nap a gimnáziumban. A Csömöte napon az első tanítási óra előtt az udvart bohócok, hippik, takarítók és orvosok lepték el, ugyanis ilyen tematika szerint kellett beöltözniük a 7.a, 9.b, 9.c és 9.d osztály diákjainak. A szervező tizenkettedik évfolyamosok leellenőrizték az öltözékeket, majd a tiszakécskei Pallérozón betanult flashmob táncot táncolták el közösen a többi diák legnagyobb örömére. Az első három szünetben már próbatételek várták a csömötéket, így adva meg az alaphangulatot a délutáni versenyhez.
2018. szeptember 22., szombat
Csömöte táncok
Felkerültek YouTube csatornánkra a tegnapi Csömöte Csörte táncprodukcióinak videói. Köszönet a felvételekért Szőke Ármin 11.b osztályos tanulónak.
2018. szeptember 20., csütörtök
Holnap Csömöte Csörte!
Holnap, azaz szeptember 21-én, pénteken 15.00 órakor rendezzük meg
a bejövő osztályok játékos vetélkedőjét a Csömöte Csörtét!
a bejövő osztályok játékos vetélkedőjét a Csömöte Csörtét!
Létrehoztunk egy Facebook eseményt is,
jelezd részvételed az eseménynél az alábbi linken:
jelezd részvételed az eseménynél az alábbi linken:
Addig is pillants bele a tavalyi rendezvény videós összefoglalójába:
2018. szeptember 15., szombat
2018. szeptember 7., péntek
Fitt Fesztivál
Gimis diákok!
Szeretettel ajánljuk számotokra az alábbi sportprogramot,
Szeretettel ajánljuk számotokra az alábbi sportprogramot,
mellyel a délutáni testnevelés órák közül is kiválthattok néhányat!
2018. szeptember 1., szombat
Pallérozó összefoglaló videók
Az alábbiakban megtekinthetitek a 2018-as Kécskei Pallérozóról készült összefoglalókat.
Jó szórakozást!
2018. augusztus 31., péntek
Újabb siker!
A mai napon a gi-MI-blog oldalmegtekintési száma elérte a 100.000-es értéket. Hálásan köszönjük, mindazoknak, akik lelkesen követik blogunkat.
FOLYTATJUK...
Kécskei Pallérozó 2018
Immáron kilencedik alkalommal került megrendezésre az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium bejövő osztályainak csapatépítő tábora Tiszakécskén. Augusztus 27-28-án több mint 120 új gimis diák vett részt a szórakoztató programokon, melyek során megismerkedhettek egymással és osztályfőnökeikkel.
2018. augusztus 24., péntek
Tájékoztató a Kécskei Pallérozóról
Kécskei Pallérozó
2018. augusztus 27-28
(hétfő-kedd)
Program:
Utazás: 2018. augusztus 27. 8.30-kor indulnak a buszok
Gyülekező: gimnázium parkolójában 8.15-ig (regisztráció az osztályfőnököknél)
Úti cél: Tiszakécske
Szállás: komfortos, újszerűen berendezett, apartman jellegű faházakban
Az osztályok tagjainak meghatározott színű pólót kell viselniük!
7.a sárga, 9.b piros, 9.c zöld, 9.d kék
Ruhacsomagodat a táborozási és sportolási feltételekhez igazodva állítsd össze!
(esőkabát, fürdőruha, sportruházat, zseblámpa, polifom matrac, személyes iratok)
Ellátás: 27-én egész nap önellátás (hidegélelem-termálfürdő büféi)
28-án egyszerű reggelit és egyfogásos ebédet biztosítunk
A táborozó hely közelében élelmiszer bolt üzemel
Táborzárás: 28-án 15 óra, Nagykőrösre kb. 16-17 óráig érkezünk
További információ osztályfőnöködtől vagy a táborvezetőktől:
Molnár Attila 20/ 959-4875 Suba Csaba 30/512-0508
Addig is nézd meg a tavalyi táborról készült videónkat:
2018. augusztus 13., hétfő
2018. június 18., hétfő
Évértékelő 2018
Június 18-án hétfőn, azaz a mai napon az iskolában az érettségik mellett, évértékelő beszédek sorára került sor. Többek között Dr. Cziráné Dr. Kőházi-Kis Tímea igazgató asszony évbúcsúztató gondolatai is elhangzottak. Ezt az alábbiakban tekinthetitek meg:
Kellemes nyári szünetet kíván a gimnázium vezetősége:
Dr. Cziráné Dr. Kőházi-Kis Tímea
Dr. Szolga Sándor
Balog Gabriella
2018. június 16., szombat
Itt a nyári szünet! VAKÁCIÓ
Kellemes és élményekben gazdag szünidőt kíván,
minden kedves diáknak, dolgozónak, pedagógusnak a gi-MI-blog!
2018. június 14., csütörtök
Hallgatni Aranyt!
Az Arany János-emlékévhez kapcsolódik a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni
Aranyt! című nagyszabású projektje, melyet egy országos kampány keretében népszerűsítenek.
Az irodalmi roadshow Arany János életművét és az MMA által útjára indított www.hallgatniaranyt.hu honlapot mutatja be, elsősorban a tizenéves korosztályt célozva meg.
Iskolánk 10. évfolyamos diákjai és tanáraik ennek keretében június 7-én 13.35-től a Nagyváradi Szigligeti
Színház „AranyÓra" című produkcióját tekinthették meg. Az Arany-életmű kamasz szemmel történő vizsgálásából létrejött
előadást nagy tapssal jutalmazta a díszterem színültig megtelt közönsége. A színészek az interaktív játékba olykor a nézőket is bevonták: kis papírdarabokat osztottak ki a
közönség körében, és a nézők által felolvasott, Arany János életére vonatkozó
információkra Csatlós Lóránt Arany Jánossá átalakulva reflektált néhány
mondatban. A színészek olyan klasszikus
Arany műveket tolmácsoltak, mint A walesi bárdok, a Tetemre hívás, az Epilógus, Az örök
zsidó, a Toldi, vagy épp a Bolond Istók egy-egy részlete.
Fotók a előadásról:
https://www.flickr.com/photos/szaboniki/sets/72157697189304714/
https://www.flickr.com/photos/szaboniki/sets/72157697189304714/
Néhány részlet az előadásból:
Szereplők: Gajai Ágnes, Pitz Melinda, Vári Vivien, Csatlós Lóránt, Sebestyén Hunor
Mit kell tudni a www.hallgatniaranyt.hu honlapról?
A Magyar Művészeti Akadémia a költő jelentős műveit teszi
mindenki számára elérhetővé egy erre kialakított önálló honlapon – hangzóanyag
formájában, kiváló színművészek tolmácsolásában. A válogatott verseket és
levelezéseket tartalmazó hanganyag neves irodalomtörténészek és előadóművészek
közös munkája. A folyamatosan frissülő oldalon 130 költemény és mintegy 70
levél hallgatható és olvasható, a honlap oktatási anyagként is jól használható,
vagy böngészése egyszerűen tartalmas kikapcsolódás.
A kezdeményezés nemcsak a költőnek állít emléket, az
Arany-életmű jeles darabjai kiemelkedő színművészeink előadásában hangoznak
fel, így egyfajta színművészi korlenyomatként is szolgál. Kisfilmek és aktualitások is színesítik a honlapot, emellett irodalomtudományi
elemzések segítik Arany János műveinek elmélyültebb értelmezését.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)