Erasmus+ utazás Valenciába
A negyedik nap beszámolója
Erasmus+ utazás Valenciába
A negyedik nap beszámolója
Erasmus+ utazás Valenciába
A harmadik nap beszámolója
A napot közös reggelivel indítottuk, majd ellátogattunk a helyi iskolába, megismerkedtünk a diákokkal, akik nagy szeretettel fogadtak minket.
Különböző órákon vettünk részt, és bekapcsolódhattunk az itt folyó munkákba. A szünetekben beszéltünk a diákoknak Nagykőrösről. Ebéd után a helyi stadion megismerését tűztük ki célul, és ez egy idegenvezető segítségével meg is valósult. Késő délután szabadprogramon tovább ismerkedtünk a város nevezetességeivel.
Tóth Benedek (9.a)
Erasmus+ utazás Valenciába
Beszámoló a 2. napról:
Reggel kipihenten ébredtünk, és a bőséges reggeli után elindultunk az Óceánográfic nevű helyre. Megtudtuk, hogy ez Európa legnagyobb akváriuma. Itt töltöttük a napunk nagy részét, ahol többek között egy delfonshow-t nézhettünk meg, mindenkinek felejthetetlen élmény volt.
Voltunk moziban is, ahol az élővilág csodái című filmet nézhettük meg angol nyelven. Nagyon különleges volt a mozi kialakítása és elrendezése: hasonlított a planetáriumhoz.
A délután folyamán felfedeztük a tengerpartot, és fürödtünk Valencia leghíresebb strandján.
Este fáradtan visszaértünk, megettük a vacsorát, és közösen megírtuk a beszámolót a mai napról.
Galambos Dániel (9.a)
Kálmánné Faragó Adél
Összefoglaló a lisszaboni képzés 4. napjáról
Erasmus+ tanári mobilitási program
Erasmus+ Lisszabon
Kedves kolléganőnk, Adél, egy ötnapos képzésen vesz részt Lisszabonban az Erasmus+ tanári mobilitási program keretében. 🗞Összefoglalója a tegnapi napról:
"A harmadik nap városnézéshez kötött játékos feladatokkal és egy rövidebb kirándulással folytatódott, melynek során a résztvevők jobban megismerték egymást és a fogadó ország kultúráját és hagyományait. Baráti beszélgetésekre és a kapcsolatok elmélyítésére volt lehetőség ez alkalommal. A közösen töltött idő alatt mindenki megosztotta saját szakmai tapasztalatait is az egyes iskolarendszerek szokásait, felépítését, a pedagógusokat érintő kihívásokat és az éppen most is folyó vizsgaidőszakban pedig az egyes országok vizsgáztatási módszereit és folyamatát. A következő napokban tovább folytatódik a szakmai munka."
Kálmánné Faragó Adél