Erasmus+ Lisszabon
Kedves kolléganőnk, Adél, egy ötnapos képzésen vesz részt Lisszabonban az Erasmus+ tanári mobilitási program keretében. 🗞Összefoglalója a tegnapi napról:
"A harmadik nap városnézéshez kötött játékos feladatokkal és egy rövidebb kirándulással folytatódott, melynek során a résztvevők jobban megismerték egymást és a fogadó ország kultúráját és hagyományait. Baráti beszélgetésekre és a kapcsolatok elmélyítésére volt lehetőség ez alkalommal. A közösen töltött idő alatt mindenki megosztotta saját szakmai tapasztalatait is az egyes iskolarendszerek szokásait, felépítését, a pedagógusokat érintő kihívásokat és az éppen most is folyó vizsgaidőszakban pedig az egyes országok vizsgáztatási módszereit és folyamatát. A következő napokban tovább folytatódik a szakmai munka."
Kálmánné Faragó Adél
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése