A pályaorientációs nap külső helyszínei
2024. október 09.
A pályaorientációs nap keretében alsóbb évfolyamos osztályaink kísérőikkel külső helyszínekre látogattak el, ahol különféle szakterületekkel ismerkedhettek meg.
A 7.a osztály a pályaorientációs nap keretein belül a nagykőrösi Bonduelle-ben tett gyárlátogatást Kálmánné Faragó Adél tanárnő, Pintér László tanár úr és Gyaraky Márta osztályfőnök kíséretében. A délelőtt folyamán a diákok és kísérőik megismerkedhettek a gyár történetével, profiljával és a gyárban folyó munka minden állomásával a termények előkészítésétől a gyártáson át a logisztikáig. A nap végén kóstolásra is nyílt lehetőség, senki nem ment haza éhesen. Köszönjük a Bonduelle alkalmazottainak a szíves vendéglátást és az élménydús programot!
Gyaraky Márta of.
A 8.a osztály a Liszt Ferenc Repülőtéren vett részt egy 3 órás reptértúrán, majd az Aeropark Múzeumot látogatta meg.
Somogyi Rita of.
A 9.a osztály Lajosmizsére látogatott el a Rimóczi-Art Csokoládé és Grillázs Szalonba. Rimóczi László, a Magyar Grillázs Szövetség elnöke beavatott bennünket a régi hagyományokon alapuló grillázs és cukrászat művészetébe. Miközben készítette az osztály számára a finomságokat, személyes tapasztalatait is megosztotta a diákokkal. Elmondta, hogy minden munka alapja a hosszas otthoni gyakorlás és nélkülözhetetlenek a szorgalmas tanulóórák. Köszönjük a felejthetetlen élményt!
Bányainé Schleisz-Bognár Viktória of.
A 9.b osztállyal a nagykőrösi Oroszlán Patikában jártunk. Az Oroszlán Patikában dolgozók aranyosak, közvetlenek voltak. Körbevezettek bennünket és érdekes dolgokat mondtak. Ami nagyon jó volt az a labor, újdonság volt és meglepő volt számunkra a gyógyszerek helyben történő keverése, amibe így kicsi bepillantást nyerhettünk. Modern orvosi eszközöket láthattunk, a gyógyszert kiadagoló logisztikai készüléket és egy, a testünk jelenlegi állapotát felmérő eszközt is kipróbálhattunk.
Erdei Tamás of.
A 9.c osztállyal a SZTE TTIK Alkalmazott és környezeti kémia tanszéken jártunk a pályaorientációs nap alkalmából.
Laborbemutató keretében modern kémiai vizsgálóeszközöket, módszereket ismertünk meg. Dr. Kozma Gábor egyetemi tanár úr az egyetem kémia/vegyész képzését és a munkába állás lehetőségeit is bemutatta nekünk. Köszönjük Dr. Kozma Gábornak és a tanszék munkatársainak a tartalmas szakmai napot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése