2023. október 4., szerda

Sportnap a gimnáziumban

Nincsenek megjegyzések:

 

Sportnap a gimnáziumban

 

Szeptember 29-én iskolánkban megrendezésre került a sportnap.

A szervező tanároknak nagyon köszönjük a programokat! Minden diáktársam nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és idén is élményekben dús, felejthetetlen nap volt.

A sportnap előtt minden osztály kapott egy listát, hogy hány főnek és milyen programra lehet jelentkezni.

A sportnapot Oszlánczi Andrea tanárnő nyitotta meg egy reggeli áhítattal, majd ezután kezdetét vette a sport.

Volt lehetőségünk Molnár Attila és Mari László tanár urak vezetésével bicikli túrára menni. A friss levegőn, jó társaságban hamar elteltek a kilométerek.

 

Természetesen az iskolaudvaron is zajlottak közben az események. Az évfolyam sorverseny sok fordulatot és izgalmat tartogatott. A versenyzők mindent beleadva küzdöttek a dicsőségért, míg a pályaszélén maradt tanulók lelkesen szurkoltak a csapatoknak. A hangulat fergeteges volt az egész udvaron.

 

Végül, de nem utolsó sorban amőbára is lehetett jelentkezni. A csapatoknak 4 bóját kellett kirakni vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan. Itt már taktikázni is kellett a versenyzőknek, nem volt elég „csak” gyorsnak lenni. A diákok nagyon ügyesen helytálltak ebben a játékban is és a szurkolók is kitettek magukért.

 

Köszönjük a szervező tanároknak és diákoknak ezt a napot, nagyon jól éreztük magunkat!😊