2018. április 7-én szombaton rendezte meg iskolánk a Református Gimnáziumok XIX. Országos
Informatika Versenyét. 12 református
iskola 26 diákja mérte össze tudását a tisztán
programozási típusú versenyen, ahol meglepetésre két teljesen tökéletes megoldás is született a 11-12. osztályos kategóriában. A verseny fő
szervezője és ötletgazdája, Mari László tanár úr számolt be blogunknak a lassan két évtizedes múlttal büszkélkedő verseny részleteiről.
A résztvevőket délelőtt 10 órakor Dr. Cziráné Dr. Kőházi-Kiss Tímea igazgatónő köszöntötte, majd Lencsésné
Balogh Lídia tanárnő áhítatát követően a verseny fő
szervezője, Mari László tanár úr ismertette a nap programját.
A
versenyzőknek informatika termeinkben két és fél óra alatt kellett programozási feladatokat
megoldani. A 9-10. osztályosok feladatlapja 8 feladatot tartalmazott. A
pontérték ismeretében választhatták ki a versenyzők, hogy melyik
feladatokkal szeretnének foglalkozni. A 11-12. osztályosok az emelt szintű érettségi
szintjének
megfelelő, az ott szereplőkhöz hasonló feladatsort kaptak.
A szervezők nagy örömére a 11-12. osztályos kategóriájában két versenyző maximális pontszámot szerzett, egy további
versenyző pedig csak egy pontot veszített. Megtiszteltetés volt versenyünk számára Varga-Umbrich Eszter
részvétele, aki 2017-ben a szingapúri fizika világbajnokságon aranyérmet
szerzett és sok más hazai és nemzetközi fizika és matematika verseny
helyezettje is.
Eszter és édesapja az eredményhirdetést követően |
A versenyzők 15 órakor az eredményhirdetés keretében helyezésük sorrendjében választhattak az
iskolánk által felajánlott programozási témájú szakkönyvekből és apró hardver
ajándékokból.
Eredmények:
Nagykőrösi versenyzők:
III. hely: Leskó Zsolt (AJRG, 10.b)
Felkészítő tanár: Mari László
II. hely Kecskeméti László (AJRG, 7.a)
Felkészítő tanár: Mari László
I. hely: Kovács Ádám (AJRG, 11.a)
Felkészítő tanár: Mari László
Felkészítő tanár: Mari László
II. hely Kecskeméti László (AJRG, 7.a)
Felkészítő tanár: Mari László
I. hely: Kovács Ádám (AJRG, 11.a)
Felkészítő tanár: Mari László
9-10. osztályos tanulók:
III. helyezett: Juhász Benedek (Gödöllői Református Líceum)
Felkészítő tanár: Kampf Orsolya
II. helyezett: Csizi Gergő (Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium)
Felkészítő tanár: Korán Imréné
I. helyezett: Somogyi Soma (Kecskeméti Református Gimnázium)
Felkészítő tanár: Bodor Zoltán
Felkészítő tanár: Kampf Orsolya
II. helyezett: Csizi Gergő (Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium)
Felkészítő tanár: Korán Imréné
I. helyezett: Somogyi Soma (Kecskeméti Református Gimnázium)
Felkészítő tanár: Bodor Zoltán
11-12. osztályos tanulók:
III. helyezett: Jenei Dóra (Tatai Református Gimnázium)
Felkészítő tanár: Koros Gábor
II. helyezett: Jakab László (Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma)
Felkészítő tanár: Peleskey Miklós Pál
I. helyezett: Borkó Károly Gusztáv (Várday Kata Református Gimnázium, Kisvárda)
Felkészítő tanár: Rolyák Géza
I. helyezett: Varga-Umbrich Eszter (Pápai Református Kollégium)
Felkészítő tanár: Varga-Umbrich Károly
Felkészítő tanár: Koros Gábor
II. helyezett: Jakab László (Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma)
Felkészítő tanár: Peleskey Miklós Pál
I. helyezett: Borkó Károly Gusztáv (Várday Kata Református Gimnázium, Kisvárda)
Felkészítő tanár: Rolyák Géza
I. helyezett: Varga-Umbrich Eszter (Pápai Református Kollégium)
Felkészítő tanár: Varga-Umbrich Károly
A zsűri tagjai: Boza
Lajos, gimnáziumunk egykori tanára, valamint Dr. Bozsik József, Faragó Sándor,
Suba Gergely, Rácz Péter, Utasi Viktor, gimnáziumunk egykori tanulói voltak.
A feladatok előkészítésében közreműködött
Dr. Bozsik József, aki a verseny honlapját is működteti, mely a http://mikroprogram.hu/rgoiv/ címen érhető
el.
Érdekességképpen a
verseny legnehezebb feladata:
A Kopaszka fodrászatban egy mester és
segédje dolgozik. Mindenkit kopaszra nyírnak. A mester néhány másodperccel
kevesebb, mint 15, míg a segédje néhány másodperccel kevesebb, mint 20 perc
alatt végez egy vendéggel. Ha a mester szabad, a következő vendég mindig hozzá
kerül. A kuncsaft.txt fájl egy adott
napon tartalmazza a kuncsaftok vezeték- és keresztnevét aláhúzás jellel, majd
érkezési idejének óráját valamint percét szóközökkel elválasztva. A nyiratkozni
vágyók érkezésük sorrendjében kerülnek sorra a mesternél vagy a segédnél, ahogy
adódik (nem választhatnak). Az érkezés idejét úgy kell értelmezni, hogy annak a
percnek a során érkezett, és a következő elején kezdik nyírni, ha van szabad
fodrász, majd a 15. ill. 20. perc vége előtt néhány másodperccel végez. Olvassa
be a forrásfájlt, majd a tarkobak.txt
fájlba írassa ki, hogy melyik vendég mikor végez (teljes név, óra, perc
szóközzel elválasztva). (10 pont)
Köszönetünket fejezzük ki a verseny lebonyolításában segédkező Balog Gabriella igazgatóhelyettes asszonynak, Lencsés Tamás rendszergazdának és a közösségi szolgálatot végző 9-10. évfolyamos gimnáziumi tanulóknak.
Külön
köszönet illeti Faragó Sándor zsűritagot, aki a Konica-Minolta
reprezentációs ajándékaival is hozzájárult a díjazáshoz. Köszönjük a
Református
Pedagógiai Intézet munkáját versenyünk megismertetésében és
népszerűsítésében.
A versenyről készült összefoglaló videó:
A versenyről készült fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése