Immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre az Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium bejövő osztályainak csapatépítő tábora Tiszakécskén. Augusztus 28-29-én közel 100 új gimis diák vett részt a szórakoztató programokon, melyek során megismerkedhettek egymással és osztályfőnökeikkel. Az első nap beszámolója Szigetvári Krisztitől.

A diákok izgatottnak és lelkesnek tűntek, a legtöbben
igyekeztek barátkozni és aktívan részt venni a feladatokban. Többeket is
megkérdeztem a tábor során az eddigi élményeikről. Pálfi Rajmond a 7.a
osztályból például azt mondta, hogy rögtön barátokra lehet találni az
osztályközösségben, és persze sokan ismerős arcokkal is találkoztak új
osztályukban. Szabó Virág a 7.a-ból és Jakab Bianka a 9.b-ből is csak pozitív
tapasztalatokról számolt be nekem. A hetedik osztályba járó Katának és Atinának
is sikerült beilleszkedni az osztályba. A kirándulás előtt egy kicsit persze
izgultak, de remélték, hogy minden jól megy majd.
A legkisebb csoport a 7.a osztály volt 18 fővel. Sági Monika
tanárnőtől megtudtam, hogy az egyik ismerkedős játék során a gyerekek nagy
része beszédesnek vallotta magát, így a tanárnő szerint az órák jó hangulatban
telnek majd, mivel a tanulók szeretik megosztani a gondolataikat, és legalább
olyan élénkek lesznek majd, mintha 28-an lennének, valamint a szorgalmasság is
elvárható, hiszen láthatóan nagyon várják már a gimit.
Kálmánné Faragó Adél tanárnő, a 9.b osztályfőnöke is
aranyosnak látja az osztályát, és reméli, hogy a diákok hamar belerázódnak a
dolgokba, megismerik a szabályokat és önjáróak lesznek, maguk is tudni fogják,
hogy mit hogyan kell csinálni. Ez az elsődleges cél, hogy aztán a jövőben
könnyű dolguk legyen az iskolában, és kényelmesen, boldogan éljék itt az
életüket.
Subáné Kis Anna tanárnő számára is pozitív élmény volt eddig
a 9.c osztállyal való megismerkedés, a diákok megtették, amire kérte őket,
kérdeztek, amikor kellett, és eddig minden a legnagyobb rendben ment. Reméljük,
hogy megmarad a lelkesedésük, a kitartásuk és a jó hangulat.
Szalánczi Péter tanár úr is hasonló véleménnyel volt a
diákokról: a gyerekek aranyosak, próbáltak fegyelmezetten viselkedni, jól
érezték magukat, remélhetőleg majd egy jó csapattá kovácsolódnak össze, és
egységesen tudnak majd működni és dolgozni. A 9.b és a 9.c osztályból 22, a 9.d
osztályból pedig 26 diák vett részt a Kécskei Pallérozón.

A hetedik osztályosok még leginkább osztályfőnökükre
támaszkodtak a feladatok elvégzésében, de a nagyobbak már próbáltak
önállósodni. A tábor minden gólya számára meghatározó élmény volt, hiszen egy
egészen új világba, új élethelyzetbe csöppenhetnek bele a gimnázium elkezdése és
egymás megismerése által.
Első nap képei: https://www.flickr.com/photos/szaboniki/albums/72157685822941484
Első nap videós összefoglalója:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése